Nyolcvannál is többen meghaltak az új típusú H1N1-ben
Az ország lakosságának majdnem 18 százaléka, 2,6 millió ember kapta el október óta.
Az ország lakosságának majdnem 18 százaléka, 2,6 millió ember kapta el október óta.
Egyre kisebb hozamot fizetnek a magyar államkötvények, kivonulóban a Franklin Templeton alapkezelő.
Mindössze két góllal vertek minket. Az olimpiai selejtező még így sem úszott el.
Az ország lakosságának majdnem 18 százaléka, 2,6 millió ember kapta el október óta.
Egyre kisebb hozamot fizetnek a magyar államkötvények, kivonulóban a Franklin Templeton alapkezelő.
Mindössze két góllal vertek minket. Az olimpiai selejtező még így sem úszott el.
Svédországban 1955 óta működik az állami italboltok rendszere.
Kedden összedőlt egy lakóház mellé épített kazánház, az épületet a kazán felrobbanása döntötte romba.
Azzal sértik meg az alkotmányt, hogy nem gondoskodnak a hatékony határvédelemről.
Madarász Ivánt újabb ciklusra megerősítette elnöki pozíciójában az Artisjus szerzői jogvédő egyesület.
Tavaly még a 25. helyen volt a vizsgált 37 európai ország között a magyar egészségügy, idén már csak a 27.
Itt a Benjamin Gabe. Hoztak nekünk egy vadiúj slágert. S tőlük azt is megtudjuk, mizu a Felvidéken.
A módosító javaslat szerdán kerül az osztrák parlament elé.
A Barcelona sztárjának fizetése nyáron 39,4 millió (kb. 12,3 milliárd forint) euróra nő.
A floridai Patrick McDonald nem akarta, hogy összepiszkolják autóját, ezért fegyvert rántott.
A legfőbb ügyész egymilliót a politikustól, egymilliót a párttól követelt becsületsértés miatt.
A focimérkőzések idején mennek Nyugat-Európából Törökországba.
A Milan, a Juve, a Lazio és a Napoli is érintett lehet, csakúgy, mint Hernan Crespo vagy Ezequiel Lavezzi.
A kókuszolajat egy, a fegyverforgatásban igencsak járatos férfiú állította elő elsőként.
A kisebbségi kérdés elmélete és gyakorlata címmel tartottak konferenciát Brüsszelben.
Szakértők szerint a TEK belépésével romló morál, versengés jellemzi a magyar nemzetbiztonsági szerveket.
A hellének legfeljebb 11 ezer menedékkérőt tudnak befogadni.
Csapdába csalták, így bukott le a mezőgazdasági hivatal egyik munkatársa.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
„A nőkre is kiterjesztett sorkatonaság azonban még így is kérdéseket vet fel: valóban befogadóbb lesz a sereg a változástól?”
Az azeri bajnok elnöke biztos csapata továbbjutásában a Ferencváros ellen.
A fejleményről Lőrincz Ákos, a Fejér Vármegyei Szent György Kórház orvos igazgatója számolt be.
Először kinevették, most mégis inkább „majmolják”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.