Új részecskegyorsítót adtak át Debrecenben
A beruházáshoz egymilliárd forintot nyert az Atomki.
A beruházáshoz egymilliárd forintot nyert az Atomki.
Ezek lejárt szavatosságú, de felújítás után működő, éles harci eszközök – mondta a PM szóvivője.
Hétfő éjféltől kedd reggel 9 óráig egyetlen migráns sem lépte át a szerb–horvát határt.
A beruházáshoz egymilliárd forintot nyert az Atomki.

Ezek lejárt szavatosságú, de felújítás után működő, éles harci eszközök – mondta a PM szóvivője.

Hétfő éjféltől kedd reggel 9 óráig egyetlen migráns sem lépte át a szerb–horvát határt.

Egy új törvény szerint nem kell alkalmazni az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntéseit.

Az internetről szóló nemzeti konzultáció eredményei alapján több javaslatot is összeállítottak.

Ez megfojtaná a földi életet.

Carson és Trump a republikánusok felének támogatását bírja, ám a szakértő szerint a választási matematika ellenük dolgozik.

A férfi 27 kilónyi marihuánát akart behozni az országba.

Manuel Valls szerint nem biztos, hogy helye van a focistának a labdarúgó-válogatottban.

Az iráni elnök szerint minden lehetőséget meg kell ragadni a magyar–iráni kapcsolatok erősítéséhez.

Ezzel a lila-fehéreknek megszakadt a négy bajnoki győzelemből álló sorozatuk.

Az ügyfeleknek nem kell új szerződést kötniük.

Félelmetes antiutópiát gyúrt sorozattá az Amazon.

Ezzel véget érhet el-Vaer katonai ostroma.

Az NB III-as csapatnál a sikerek ellenére ügyelnek arra, hogy mindenki két lábbal a földön álljon.

Már az első munkahelynél nettó 375 ezer forintot tartanak megnyerőnek.

A két férfi egy pénzautomatát akart feltörni, de vélhetően felrobbant a náluk lévő gáztartály.

Jövőre már nem ajánlhatnak az új ügyfeleknek kínáltnál hátrányosabb díjtarifát.

A forgalom a helyszínelés ideje alatt is folyamatosan halad az érintett szakaszon.

És ami őrjítőbb: egy év alatt 23-szor fordult ez elő, a karbantartást végzők mégsem javították ki.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A hőmérséklet hajnalban akár mínusz 10 fok közelébe is süllyedhet, napközben pedig 2 és 7 Celsius-fok között alakul.

A kormányfő frappánsan oldotta meg a kérdést.

Jézus elhozhatja a békességet, amelyre szükségünk van – mondta az evangélikus püspök.

Egy zajjal terhelt, zaklatott világban különösen nagy ereje van annak a csendnek, amelyet Jézus Krisztus teremt – hangsúlyozta Steinbach József református püspök karácsonyi igehirdetésében Balatonalmádiban.

A Mol tárgyalhat a szerb olajfinomító megvásárlásáról.

Vlagyimir Putyin orosz elnök karácsony alkalmából üdvözlő táviratot küldött amerikai hivatali kollégájának, Donald Trumpnak – közölte csütörtökön Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

A két jelölt között kevesebb mint tízezer szavazat a különbség.

A Moszkva nem hisz a könnyeknek című film főszereplője 83 éves volt.

Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.

A baleset okát még vizsgálják.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.