Az elefántos menet már túl sok volt a városvezetésnek?
Az indiai milliomos pár szerette volna különlegessé tenni az egyébként is húszmillió euróra becsült esküvőt.
Az indiai milliomos pár szerette volna különlegessé tenni az egyébként is húszmillió euróra becsült esküvőt.
December 7-étől viszont már a Széll Kálmán tér belsejéig közlekednek majd.
Világnézetileg semleges államban bevihetők-e a templomba a közügyek?
Az indiai milliomos pár szerette volna különlegessé tenni az egyébként is húszmillió euróra becsült esküvőt.

December 7-étől viszont már a Széll Kálmán tér belsejéig közlekednek majd.

Világnézetileg semleges államban bevihetők-e a templomba a közügyek?

A miniszterelnök szerint nem irányul senki ellen, hogy saját légterükben lelőttek egy azonosítatlan gépet.

A rendőrség teljes szélességében lezárta a 8123-as út érintett szakaszát Székesfehérvár és Zámoly között.

Végegyháza körzeti megbízottja ezért miniszteri és főkapitányi elismerést kapott.

Szombaton több tízezer vadlúd kirepülése kínál emlékezetes látványt az Öreg-tavon.

Hiába tárgyalt Putyin és Hollande, nem halad a szövetségesdi – leginkább Aszad miatt.

Kint rekedhetnek azok, akik nem védik eléggé az uniós külső határokat és nem akarják a kvótát.

Ha elfogadják a törvénymódosítást, zárt légtérben nem szabad majd ilyen eszközt használni.

Úgy véli, a nemzetközi összefogás nélkül kezelhetetlennek látszik a menekültáradat.

Eközben a szakadárok folytatják tüzérségi támadásaikat Doneck környékén.

Az államtitkár tájékoztatása szerint a gyanúsítottak egy laza szerveződésű, „hadsereg” elnevezésű csoporthoz tartoztak.

A balatonfőkajári Feind Borház shiraz rozé bora érte el a legjobb eredményt.

Kaposváron egymást taposták az emberek.

Úgy véli, az afrikai országokat arra kényszerítik, hogy „fogaskerekek legyenek egy hatalmas gépezetben”.

A magzatot méhen belül érő hatások akár évekkel a világra jövetel után is károsíthatják az egészséget.

Az elismerést Fülöp József rektortól vehette át.

A negyedik olimpiájára jutna ki Káté Gyula, de ehhez Bacskai Balázst kellene kiütnie a válogatottból. Legendák készítik fel őket.

A 22 méteres fenyőfát egy dabasi család ajánlotta fel.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az ünnepek alatt is nyomon követhetik olvasóink a fontosabb eseményeket a Magyar Nemzet oldalán.

A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Legalább a Megváltó születésekor hallgassanak el a fegyverek!

Beszámolt Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az ukrajnai rendezésről Miamiban folytatott tárgyalásai részleteiről Kirill Dmitrijev, az államfő megbízottja.

A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.