Woody Allen életműve az Urániában
Tágul a világegyetem. És ha egyszer elkezdett tágulni, akkor szét is fog esni, és akkor mindennek vége lesz.
Tágul a világegyetem. És ha egyszer elkezdett tágulni, akkor szét is fog esni, és akkor mindennek vége lesz.
Az ügynek két gyanúsítottja van.
Lionel Messit és Josep Guardiolát csábítanák a szigetországba.
Tágul a világegyetem. És ha egyszer elkezdett tágulni, akkor szét is fog esni, és akkor mindennek vége lesz.

Az ügynek két gyanúsítottja van.

Lionel Messit és Josep Guardiolát csábítanák a szigetországba.

Két, bevándorlókat szállító és a görög szigetekre tartó csónak süllyedt el.

Egy idős asszony meghalt.

Négy koszovói határsértőt is elfogtak.

A Nix-filmként elhíresült szalagot több bizottság is megtekintette, de 1978 óta senki sem látta.

Augusztus és október között tovább javultak a foglalkoztatottsági mutatók.

Úgy rémlik, 25 éve mások voltunk, mint a mai 5-6 évesek, valahogy szebbnek képzeltük el a világot.

Egy lakosra már bő hárommillió forintnyi megtakarítás jut.

A döntést „Oroszországgal egyetértésben” hozhatták meg.

Lehet, a következő kört már egyik NB III-as csapat se éli meg.

A Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum Gendzsi herceget állította új kiállítása középpontjába.

A német hatóságok letartóztattak egy férfit, aki fegyvereket értékesíthetett egy „párizsi arabnak”.

A kanadai versenyző így nem lehet ott a szépségversenyen.

Az MSZP-ben sokan elégedetlenek a pártvezetés jelenlegi munkájával. Palotaforradalom is lehet.

A tizenkilenc ember együttes havi bérköltsége 13,8 millió forint.

A nőre a hozzátartozói találtak rá csütörtök délután az otthonában.

Szíriai fegyverszállításokról adtak hírt.

A vályogházépítésről vitáztak az építészek; egy egyszerű padlófelújítás is komoly gondot okozott „Hinnye szaktársnak” és társainak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.