Az LMP Matolcsyékkal fizettetne
A jegybank felelősségét hangsúlyozták.
A jegybank felelősségét hangsúlyozták.
Még nem lehet tudni, ki és miért juttatta oda. Közben egy képviselőt lefogtak, hármat köröznek.
Az üzemben éppen folyt a munka.
A jegybank felelősségét hangsúlyozták.

Még nem lehet tudni, ki és miért juttatta oda. Közben egy képviselőt lefogtak, hármat köröznek.

Az üzemben éppen folyt a munka.

Már korábban is csak keresztény menekülteket fogadtak volna be.

A kormány újabb „adósmentő” intézkedése hivatalosan is megbukott.

Sajtóértesülések szerint nem az előírások szerint működtek.

A románok sajátként regisztráltatnák az unióban.

A csökkentéssel a 95-ös benzin átlagára 338-339 forintra, a gázolajé 345-346 forintra mérséklődött.

Egy szénbánya elleni támadással gyanúsították őket sajtóértesülések szerint. Gyerekek és nők is vannak köztük.

A dokumentumokat a Magyar Nemzet találta meg.

Kék-fehér-piros színbe borult a Wembley.

A 22 éves férfi ellen vádat emeltek. Élelmiszert és pénzt lopott.

Napközben az ország északi harmadában erős, időnként viharos széllökésekre is számítani kell.

A cég válasza szerint a színész önként vállalt minden kockázatot, mikor beült a kocsiba.

Lázár János megerősítette a felfüggesztésről szóló döntést, de szerinte nincs ok az aggodalomra.

Kelet-Európa irodalma akkor igazán érdekes Nyugaton, ha politikai feszültség van a régióban.

A balesetben ketten megsérültek.

Két játszmában legyőzte horvát ellenfelét a kemény pályás challenger-tenisztornán.

Hivatalosan 6644 ember haláláért volt felelős 2014-ben a Boko Haram nevű afrikai terroristaszervezet.

Kairóból repült volna a közkedvelt turistaparadicsomba, Hurghadába.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt elnöke a házi médiájában buktatta le magát.

A miniszterelnök aláírta Gyurkó zászlóját.

Magyarország továbbra is háborún kívüli ország akar maradni.

A 30 év alatti édesanyák adómentessége is jövő év elejétől lép életbe.

Folyik a harc a drogkartellek ellen.

A magyarok 80 százaléka nemet mond a sorkatonaságra.

Thunberg megsértette a terrorizmusellenes törvényt.

A BL-címvédő örökös szerződéssel láncolná magához a legfontosabb láncszemét.

Mindent megtesznek az ellátásbiztonság érdekében, a tárgyalást nem cáfolták.

Karácsonykor még az is belakmározik édességekből, aki egyébként nem édesszájú. Különösen ott, ahol családi hagyomány a 7-8-9-féle süteményből összeálló tál, beleértve persze a kihagyhatatlan slágert, a beiglit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.