Áramot vezetett kerítésébe egy zalai férfi
A 73 éves ember ellen emberölés előkészülete miatt indítottak eljárást.
A 73 éves ember ellen emberölés előkészülete miatt indítottak eljárást.
A módosítási tervezet többek között érinti a végkielégítést és a távolmaradást.
A kijelentés minden „hazafias” ellenzéki erőre vonatkozik, ami nem alkalmaz terrorista módszereket.

A thaiföldi szövetség elnökét korábban már többször vádolták korrupcióval és sikkasztással.

A WikiLeaks portál alapítója több mint három éve rejtőzik Ecuador londoni nagykövetségén.

A megyeszékhelyek közül Győrben a legmagasabbak, Salgótarjánban a legalacsonyabbak az árak.

A hétfői edzésén bukott szuper-óriásműlesiklás közben.

Az ideiglenes elnök sem feddhetetlen: első fokon egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték májusban.

Az angol uralkodó flottájának egyik roncsát rejtheti az iszap a délkelet-angliai Hampshire egyik folyójánál.

Nem érdekli őket, hogy háború van, inkább a halált választják, mint hogy a menekülttáborokban éhezzenek.

Mindenképpen új szabálykönyvet szeretne az F1 ura.

A tettes ellen eljárást indítottak.

A Rákoson történt felsővezeték-szakadás miatt akár egy órával később is indulhatnak a szerelvények.

Jerry Brown, a nyugati parti állam kormányzója aláírta a törvényt.

A paksi dzsúdós már a tíz között a világranglistán.

A főváros felé vezető oldalon félpályás útlezárás van érvényben.

A szíriai kormányerők orosz harci repülőgépek támogatását élvezik.

A Beva mintegy 85,5 milliárd forint kártalanítási összeget adott át a kifizetéseket intéző OTP-nek.

Szíria jelenlegi vezetésével elképzelhetetlen a tartós béke az országban – áll nyilatkozatukban.

Katonák, rendőrök, vízügyi szakemberek és erdészek közösen, motorcsónakokkal mérték fel a Drávát.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

Az egyik balesetben egy autó is kigyulladt.

Trump elnök üzenete világos volt – írta bejegyzésében Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter.

Ekkor tervezik az új hajót szolgálatba állítani.

Napi összefoglaló.

Az oroszok szerint Európa nem akar békét.

Nemzetközi együttműködésben, két óceánon hajtottak végre nagyszabású akciókat.

„2029-ig akarják Ukrajnát felvenni az Európai Unióba.”
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.