Orbán Viktor beszélt a lehetséges utódjáról
A kormányfő állítása szerint sokat dolgozik azon, hogy megtalálja a jövő miniszterelnökét.
A kormányfő állítása szerint sokat dolgozik azon, hogy megtalálja a jövő miniszterelnökét.
A új tárca létrehozását 110 igen szavazattal, 30 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett fogadták el.
Világpénz lehet a jüan is, ha a Nemzetközi Valutaalap a következő ülésén befogadja tartalékdevizái közé.

Svédország is küzd a migránsok elhelyezésével.

Zdravko Zovko többszörös horvát, olasz, szlovén és magyar bajnok, 1984-ben olimpiai aranyérmes volt.

A balesetben négy ember megsérült.

Már két tucat halálos áldozatot követelt a szárazság Pápua Új-Guineában.

Aki Angela Merkel európai parlamenti beszédét végighallgatta, nem ájult el az izgalomtól.

Az emberi erőforrások minisztere szerint az állam segítségére és az egyén akaratára együtt van szükség.

Lerántja a leplet a gazdaságilag vezérelt képmutatásáról a magyar közgazdász.

A hetek óta tartó erőszakhullámban eddig legalább huszonöt palesztin halt meg, köztük kilenc merénylő.

A Krím félszigetre vezető utakat blokád alatt tartó aktivistáknak sikerült elérniük, hogy leállítsák az áramszállítást.

Sikerrel működtették a baptisták, mégis elvette, majd bezárta Berzsenyi falujában az iskolát a Klik.

A támogatói ívet Tarlós István főpolgármester és Bús Balázs polgármester is aláírta.

Több helyen a havi átlagnál is több eső esett a hétvégén.

A településen azután tartottak választásokat, hogy júliusban a hattagú testület feloszlatta magát.

A képzés népszerű, ám nehéz bejutni.

A két férfi letöltendő börtönbüntetést kapott.

A fiatalok és az első lakásra áhítozó családok elhagyják Londont az elviselhetetlen lakásárak miatt.

A jelenlegi geopolitikai helyzet súlyos megosztottságot okozott az EBESZ-en belül.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nemzeti oldal nem számokként és gazdasági adatokként tekint az emberekre, hanem egy összetartó közösség tagjaiként – hangsúlyozta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a lapunknak adott interjúban.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

Az ellenzék az elnök felfüggesztését fogja kérni a parlamenttől „az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadások” miatt.

Trump elnök üzenete világos volt – írta bejegyzésében Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter.

Ekkor tervezik az új hajót szolgálatba állítani.

Napi összefoglaló.

Az oroszok szerint Európa nem akar békét.

Nemzetközi együttműködésben, két óceánon hajtottak végre nagyszabású akciókat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.