Bíróság elé áll a halálos balesetet okozó rendőrtiszt
A vádlott az összetört autó mellett fekvő és még életjeleket adó barátját a sötétben nem kereste meg.
A vádlott az összetört autó mellett fekvő és még életjeleket adó barátját a sötétben nem kereste meg.
Az egyik iraki milíciavezető szerint az Egyesült Államok nem is akar igazán győzni az Iszlám Állam ellen.
Dzsihadista hackerek törték fel a budapesti gimnázium weboldalát.

Ismét „megrázta a pofonfát” Kazanyban a magyar férfivízilabda-válogatott, az áldozat Afrika legjobb csapata volt. 17-4 lett a vége.

Paradox módon útban Európa felé találkozhatnak Moszkva és Peking érdekei.

Húsz évnyi börtönbüntetést is kaphat a vádlott.

Tömeges halált okozó fegyver használatának kísérlete miatt emeltek vádat egy floridai férfi ellen, aki azt tervezte, hogy hátizsákba rejtett pokolgépet robbant fel Key West egyik nyilvános strandján – jelentette be kedden az amerikai igazságügyi minisztér

Legalább 1500 bevándorló próbált meg átjutni Franciaországból Nagy-Britanniába szerdára virradóra.

A strand jelentősen át fog alakulni, és nem csak amiatt, hogy letarolták emblematikus platánsorát.

Egyre több támadás éri munka közben a BKV járművezetőit.

Cáfolta Janisz Varufakisz állításait az Európai Bizottság.

Első körben a 60 lakásnál nagyobb társasházak energiakorszerűsítése várható.

Folyamatosan mélyülnek a két nem közötti különbségek.

Példaértékűnek és történelminek nevezte az ítéleteket az ügyészi hivatal.

Északon erősen felhős lesz az ég, délen szakadozottabb lesz a felhőzet.

Öt tonna marihuanát foglaltak le a hatóságok Jalisco szövetségi államban, Mexikó nyugati részén, Tlajomulco de Zúniga településen.

Harmincöt- és hetvenmilliárd forint közötti összeget vonhat le Brüsszel hazánk uniós forráskeretéből.

A 95-ös benzin literenkénti átlagára 379-380 forintra, a gázolajé pedig 361-362 forintra csökkent.

Gyanús tevékenység miatt lekapcsolták az amerikai összfegyvernemi vezérkar nyilvános e-mail-hálózatát.

Kétszázhatvan gyermek is volt közöttük.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

A Tisza Párt elnöke a házi médiájában buktatta le magát.

A miniszterelnök aláírta Gyurkó zászlóját.

Magyarország továbbra is háborún kívüli ország akar maradni.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.

Folyik a harc a drogkartellek ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.