Nemzetközi eredményeket várnak a győri kutatóközponttól
Járműipari kutatóközpontot hoz létre a győri egyetemen az MTA.
Járműipari kutatóközpontot hoz létre a győri egyetemen az MTA.
Több fordulót követően született meg a megállapodás.
A Szex, szerelem, terápia című film apropóján Patrick Bruel az élet legnagyobb kihívásáról is mesélt lapunknak.
Járműipari kutatóközpontot hoz létre a győri egyetemen az MTA.

Több fordulót követően született meg a megállapodás.

A Szex, szerelem, terápia című film apropóján Patrick Bruel az élet legnagyobb kihívásáról is mesélt lapunknak.

Áprilisban naptárhatástól megtisztítva 5,0 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom 2014-hez képest.

Kápolnásnyék és Nadap között történt a baleset.

Korábban leginkább Olaszországban volt ez probléma, de mára egyre több helyen válik azzá.

Júniusban is dinamikusan növekedett a magyar gazdaság a gyorsulási irányadó szerint.

Több száz milliós csalás miatt folyik a nyomozás. Az ügynek jelenleg 23 gyanúsítottja van.

Ha erőszakot alkalmaznának a határrendészeink, abból mekkora álemberi jogi patália lenne!

Az Igazságügyi Minisztérium vizsgálata után még tegnap sem derült ki, milyen határozatot hozott a magyar kormány a taxisrendeletről.

A kisfiú a város egyik horgászstégjétől néhány méterre úszkált.

Négy pont van, amivel kapcsolatban a Költségvetési Tanács állást foglalt.

Az elfogottak többsége afgán, pakisztáni és szíriai állampolgárnak vallotta magát.

Bombatámadásokat intéztek az IÁ harcosai a Kobaniban állomásozó kurd erők ellen.

Elsőként a házigazda chilei válogatott jutott a legjobb négy közé a labdarúgó Copa Americán.

Egy hónapos fesztiválon mutatja be Budapest új arcát a Színes Város Csoport.

Feltehetően robbanószerkezet lehet a gép fedélzetén.

A külügyminiszter szerint szóba sem került semmilyen uniós jogszabály alkalmazásának felfüggesztése.

A jelentkezőknek a nyári szezonra itthon szerveztek munkát.

A rendelkezés 2016. január elsejétől legalább öt évig havi 151 ezer forint plusztámogatást biztosít nekik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Telefonon csapták be az időseket.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

Újabb jelentős beruházással erősítette pozícióját az IKR Agrár Kft. A vállalat megvásárolta a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Havas 92 Szövetkezetet Gyöngyöspatán.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.