Százmilliárdos beruházásra készül az Audi Hungaria
Megduplázzák a logisztikai központ területét ebben az évben.
Megduplázzák a logisztikai központ területét ebben az évben.
Négy díjat is besöpört a montréali Carey Price az NHL szezonzáró Las Vegas-i ünnepségén.
Az idén már 25-30 százalékkal emelkedett a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások díja.
Megduplázzák a logisztikai központ területét ebben az évben.

Négy díjat is besöpört a montréali Carey Price az NHL szezonzáró Las Vegas-i ünnepségén.

Az idén már 25-30 százalékkal emelkedett a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások díja.

Intenzív csapadék, eső, zápor, zivatar – figyelmeztetés van érvényben.

Úgynevezett kereskedelemösztönzési felhatalmazással ruházta fel Barack Obamát az amerikai törvényhozás.

Ez volt az első regionális konfliktus, amelyet majdnem atombombával rendeztek le. Hivatalosan a mai napig nem ért véget.

Nem szivárgott ki semmi arról, hogy sikerült-e bármiben közelíteni a véleményeket egymáshoz.

Ma már több mint húsz cidermárka van jelen a magyar piacon, és tavaly 50 ezer hektoliter fogyott belőlük.

A tárgyalások késésben vannak, és több területen jelentősek a nézeteltérések.

Alig hat az eladósodási hajlandóságra az alapkamat csökkenése.

Növekszik a civil sebesültek és halottak száma a térségben, a harcoló felek veszteségei ugyancsak emelkedtek.

A BRFK hangsúlyozta: a nyomozás érdekeire való tekintettel nem áll módjukban bővebb információt adni.

Egy külföldi vállalkozó nem tudott beletörődni abba, hogy szántóföldjei egy részén tavaly lejárt a magyar állammal húsz éve kötött bérleti szerződés.

George Friedman szerint az Egyesült Államok nem akarja stabilizálni a Közel-Keletet, ez a térségbeliek dolga.

Az érdekvédő szervezet szerint kétszázezer játékfüggő lehet az országban.

„Fontos tudni: nem csak mi feszegetjük az uniós normák, egyezmények nyújtotta kereteket; azok is ezt teszik, akik akár csak ideiglenesen lezárnak egy belső uniós határt.”

134 milliárd forint értékben csempésztek fagyasztott húst Hongkong érintésével Vietnamon át a kínai szárazföldre.

Az elnök beszélt Francois Hollande-dal a titkos adatgyűjtésekről, és felszólalt a terroristák ellen.

A digitálistévé-szolgáltatásoknál július 1-jétől az első csatornahelyekre kerülnek a közszolgálati műsorok.

„Méltatni kéne a jótettéért” – írta Kurtis Cook a Facebookon, vádlói szerint Dylann Roof tette kapcsán.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Telefonon csapták be az időseket.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

Újabb jelentős beruházással erősítette pozícióját az IKR Agrár Kft. A vállalat megvásárolta a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Havas 92 Szövetkezetet Gyöngyöspatán.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.