Szijjártó továbbra is a dublini rendeletet magyarázza

A külügyminiszter szerint szóba sem került semmilyen uniós jogszabály alkalmazásának felfüggesztése.

MTI
2015. 06. 25. 7:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárcavezető kiemelte: elfogadhatatlan és érthetetlen, hogy miközben ide jön a legtöbb illegális bevándorló, a legnagyobb figyelem még mindig a Földközi-tengeren át érkezőkre jut. Itt lenne az ideje, hogy az unió végre komolyan vegye a helyzetet, mert bár Magyarország eddig is igyekezett felhívni a figyelmet a nyugat-balkáni útvonal jelentőségére, az EU eddig nem tett érdemi lépéseket – közölte. Hozzátette: ezért javasolta, hogy ősszel Budapesten konferenciát rendezzenek az ügyben.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: rendkívül súlyos kérdésről van szó, amelyről higgadtan, a tényekre alapozva kell beszélni. Magyarország semmilyen nemzetközi vagy európai uniós jogszabály alkalmazását nem függesztette fel, „ez szóba sem került”. Ugyanakkor súlyos technikai és kapacitásbeli problémái vannak, hiszen ebben az évben eddig 61 ezer illegális bevándorló érkezett Magyarországra, és közülük 60 922-en a magyar–szerb határon át léptek be illegálisan az ország területére – magyarázta. Közölte: így most minden bevándorlással foglalkozó, bevethető kolléga a déli határnál teljesít szolgálatot, hogy éppen a dublini rendeletnek érvényt szerezve regisztráljanak minden Magyarországra belépő bevándorlót.

Mint mondta, ezért azt kérték az uniós partnerektől, hogy egy kicsit legyenek türelemmel, igyekeznek a technikai és kapacitásbeli súlyos kihívásokat leküzdeni, és ha csökken a nyomás, akkor a dublini rendeletnek meg tud felelni az ország.

Mint korábban írtuk, komoly ellentmondás feszül a kormányzat keddi és szerdai kommunikációja között. A Dublin III. uniós rendelet magyar részről történt felfüggesztését kedden Perényi János bécsi nagykövet és Kovács Zoltán kormányszóvivő is elismerte az Index hírportál kérdésére. A Belügyminisztérium az MTI-nek küldött keddi közleményében azt írja: a bevándorlási hivatal technikai okokból, határozatlan ideig a folyamatban lévő ügyekben felfüggeszti „a Magyarországra irányuló dublini transzferek fogadását” – a menekültek visszafogadását más uniós országokból.

 

Miután szakértők bírálták, az osztrák külügyér és az Európai Bizottság pedig elfogadhatatlannak nevezte az uniós szabály felfüggesztését, változott a hangnem. A külügyminisztérium az MTI kérdésére szerdán már azt közölte, hogy semmilyen uniós jogszabály magyarországi alkalmazásának felfüggesztéséről nincs szó, Szijjártó Péter pedig ezt megerősítve sajtótájékoztatóján közölte: maradéktalanul betartunk minden európai uniós jogszabályt.

Veszélyes is lenne, ha felfüggesztenék a dublini rendeletet: mint az MNO-nak nemzetközi jogászok elmondták, schengeni tagságunk így veszélybe kerülne, és kötelezettségszegési eljárásra, illetve súlyos pénzbüntetésre is számíthatna hazánk. De a német kormány is bekérette már a berlini magyar nagykövetet.

A miniszter arról is beszélt csütörtökön, hogy az EU-ra nehezedő illegális bevándorlási nyomás a Nyugat-Balkánon keresztül folyamatosan erősödik, legalább annyian, de inkább még többen jönnek errefelé, mint a Földközi-tengeren keresztül.

Közölte: az ideiglenes határzár nem azt jelenti, hogy nem lehet majd a két ország között átjárni, mert törvénytisztelő módon, a határállomásokon lehet, de aki a zöldhatáron át jön, az törvényt sért, mivel a határsértés egyúttal törvénysértés.

Szijjártó Péter kifejtette: arról van jogalkalmazási vitája Magyarországnak az unióval, hogy 11 tagállam ide küldene vissza 15 ezer illegális bevándorlót, de Magyarország álláspontja szerint ezek az emberek Görögország területén léptek be az EU-ba, márpedig minden illegális bevándorlót oda kell visszatoloncolni, ahol belépett az unió területére. Tehát nem Magyarország az első uniós belépési pont, az más kérdés, hogy a dublini rendelet értelmében regisztrálnak mindenkit, aki ide érkezik illegális bevándorlóként – tette hozzá. A tárcavezető emlékeztetett: hogy ezt a jogalkalmazási kérdést megnyugtatóan rendezzék, Trócsányi László igazságügyi miniszter rendkívüli konzultációt kezdeményezett az Európai Bizottság első alelnökével.

Csütörtökön tartanak csúcstalálkozót európai uniós kormány- és államfők, ahol a fő téma várhatóan a bevándorlási kvótarendszer lesz. Mint megírtuk, a Le Monde szerint nem látszik olyan komoly ellenállás, ami megakadályozhatná a tervezet elfogadását. Pedig Szlovákia még parlamenti határozatot is elfogadott a menekültkvóták ellen, Robert Fico kormányfő pedig még a Globsec fórum előtt egyeztetett David Cameronnal, majd közösen álltak ki a menekültkvóták ellen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.