Már dönthetünk is az őszi választási részvételről
Választások: a mostani nyomtatványon lehet letiltani a kampánycélú adatkezelést is.
Választások: a mostani nyomtatványon lehet letiltani a kampánycélú adatkezelést is.
Ujkéry Csaba a múlt eltagadott igazságairól, a második magyar hadsereg megőrzött becsületéről.
Szakemberek védik a szakellátásba került gyermekek érdekeit.
Választások: a mostani nyomtatványon lehet letiltani a kampánycélú adatkezelést is.

Ujkéry Csaba a múlt eltagadott igazságairól, a második magyar hadsereg megőrzött becsületéről.

Szakemberek védik a szakellátásba került gyermekek érdekeit.

A Magyar Nemzet úgy tudja, bár Bajnai Gordon végigcsinálja a kampányt, a parlamentbe már nem akar beülni.

A Fidesz frakcióvezetője a Hír TV Magyarország élőben című műsorában beszélt.

A választások és a jeles jubileumok éve lesz 2014 – mondta Áder János köztársasági elnök hétfő este.

December végén 70 millió forintért elárverezték a Szilágyi Erzsébet fasori egykori MDF-székházat.

Munkalátogatást tesz kedden Moszkvában Orbán Viktor kormányfő – közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

Csaknem 14 évvel a Leányfalun történt, két gyermek halálát okozó baleset után megkezdi büntetését Tobin.

A Lehel utcai bankfióknál történt robbantás kőkemény terrorcselekmény volt – mondta Georg Spöttle.

A felek közötti konzultáció a hosszú távú fenntarthatóságot szolgálja. Több mint kilencvenezer ember érintett.

Az ellenzéki egyeztetés egyetlen kérdése az, hogy Gyurcsány Ferenc helyet kap-e a közös listán.

Mintegy 3,2 milliárd forint adósságot vállalt át a várostól az állam a második ütemben.

A gyed 1985-ös bevezetése óta most először lehet annak folyósítása mellett dolgozni.

Pedagógusok, tanítók és tanárok nélkül nincs jövője Magyarországnak, a magyar nemzetnek – mondta Balog Zoltán.

A kormány megvédi a nyugdíjasokat és csökkenti a terheiket, az alanyi jogon járó juttatást pedig veszélyesnek tartja.

Az ellenzéki egyeztetéseken mindhárom párt tett engedményeket – mondta Szigetvári Viktor.

Megszületett az elsőfokú ítélet Wieszt János volt szocialista politikus ügyében.

Ekkor lesz az LMP kétnapos tisztújítója, amelynek a végén Schiffer kiáll a tavaszi képviselő-aspiránsokkal.

A világháló veszélyeinek tudatosítására indított programot a KIM.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Itt az év első telitalálata.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

A mellékhatások és a mérgezések esélye drámaian nő.

Visszalép az Egyesült Államok a katonai beavatkozástól?

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

Az RB Leipzig Gulácsival és Orbánnal a pályán szerda este kezdte meg a tavaszi Bundesliga-szezont.

Sorra utasítják el a dél-amerikai húst az osztrák üzletláncok, és ezzel nemcsak a hazai gazdák mellett állnak ki, hanem komoly kérdéseket is feltesznek az egyezmény valódi áráról.

A Fradi válogatott kapusa több mint egy év után tért vissza.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.