Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) miniszteri biztosa hétfőn közleményt juttatott el az MTI-hez, amely szerint a gyed extra program a jelenlegi kormány innovációja, ahhoz hasonló intézkedésterv vagy hasonló javaslat soha nem szerepelt semmilyen nyilvánosságra hozott párt- vagy kormányprogramban.
A miniszteri biztos hozzátette, hogy az NGM és az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) szakértői 2012 nyara óta dolgoztak a gyed melletti munkavégzés tiltásának feloldásán.
Emlékeztetett: a gyes melletti munkavállalásra 1982 óta volt lehetőség, 1982–2006 és 2011–2013 között időkorláttal, 2006–2011 között pedig időkorlát nélkül.
A tavalyi év első felében a gyesen levő anyák mindössze 7 százaléka dolgozott. Mint írta, ebből az látható, hogy önmagában a gyermek kétéves korától járó gyes melletti munkavégzés lehetőségének nincs jelentős munkaerő-piacot élénkítő hatása, a munkáltatók számára ugyanis túl hosszú a két évnyi kihagyás, ennyi időn át nem tudják helyettesítésekkel megoldani a kisgyermekes anya távolmaradását. Hozzátette: a felmérések szerint ez az időtartam egy év.
Szalai Piroska szerint a gyes és a gyed melletti, időkorlát nélküli munkavégzés lehetősége a gyermek egyéves korától – amelyet 2014 januárjától vezetett be a kormány – elősegíti mind a női foglalkoztatás további bővülését, mind a kívánt gyermekek megszületését. Az intézkedés növeli a munkaerőpiac rugalmasságát is – fűzte hozzá.
A Fidesz női tagozatának elnöke, Pelczné Gáll Ildikó vasárnap jelentette be, hogy aláírásgyűjtésbe kezdenek a gyed extra megvédése érdekében, miután Gurmai Zita szocialista politikus egy tévéinterjúban azt mondta: pártja kormányon megszüntetné a gyed extrát. Az MSZP-s európai parlamenti képviselő ezt később cáfolta.
Pelczné Gáll Ildikó arra is felhívta a figyelmet, a Demokratikus Koalíciót (DK) vezető Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök „színre lépésével” ugyanazok az események látszanak, amelyek egyszer már megtörténtek. 2006-ban, Gyurcsány Ferenc kormányzása idején elvették a családi adókedvezményt, majd csökkentették a családi pótlékot, később, 2009-ben, Bajnai Gordon miniszterelnöksége alatt pedig meg is adóztatták a családi pótlékot, továbbá a gyest háromról két évre csökkentették – idézte fel. „Ezek teljesen tudatos” lépések voltak, amelyek nem a nők védelmében történtek, hanem saját politikai céljaikat szolgálták, védték a bankokat, a multikat – mondta.