Borús csütörtök elé nézünk
Csak kevés napsütésre számíthatunk csütörtökön, többnyire felhős, párás idő lesz.
Csak kevés napsütésre számíthatunk csütörtökön, többnyire felhős, párás idő lesz.
Bajnai Gordont és Veres Jánost hallgatta meg szerdai ülésén a Malév és a Budapest Airport Zrt. privatizációját vizsgáló parlamenti bizottság.
Az ötezres lélekszámnál kisebb települések adósságát még idén teljes egészében rendezi az állam.
Csak kevés napsütésre számíthatunk csütörtökön, többnyire felhős, párás idő lesz.

Bajnai Gordont és Veres Jánost hallgatta meg szerdai ülésén a Malév és a Budapest Airport Zrt. privatizációját vizsgáló parlamenti bizottság.

Az ötezres lélekszámnál kisebb települések adósságát még idén teljes egészében rendezi az állam.

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság korábbi végzését, melyben megszüntették Biszku Béla házi őrizetét.

Mégsem "közép-ázsiai törzsek" a magyar szavazók, legalábbis ez derül ki a Századvég legfrissebb kutatásából.

A Magyar Kórházszövetség elnöke szerint az előző évhez hasonlóan 2012 végén is legalább 60 milliárdra rúghat majd a kórházak adósságállománya.

Soltész Miklós a szociális munka napja alkalmából tartott rendezvényen elmondta, a szociális intézményekre szánt kiadások jövőre sem csökkennek.

Nem vetette össze félázsiai törzsekkel a magyar szavazókat, csak egy földrajzi hasonlattal élt - állítja Bajnai Gordon, a Haza és Haladás Egyesület elnöke.

Felkérte a csatlakozási tárgyalások megkezdésére az LMP-t az Együtt 2014 választói mozgalom szerdán.

Hamarosan az Országgyűlés elé kerülhet az a javaslat, amely lehetővé teszi, hogy a zsebszerződések kiszűrése érdekében be lehessen tekinteni a földhivatali adatbázisokba.

Letöltendő fogházbüntetésre ítélte távollétében a Kaposvári Törvényszék Radimir Cacic horvát miniszterelnök-helyettest a két éve történt halálos közúti baleset miatt.

Macedónia európai uniós és NATO-tagsága nélkül nem lehet stabilizálni a Balkánt - jelentette ki a magyar kormányfő.

A Fidelitas arra vár választ a Societas Baloldali Ifjúsági Mozgalomtól, hogy milyen pénzből finanszírozták annak a "lejárató és gyűlölködő" tartalmú újságnak a kiadását.

Tárcaközi bizottság vizsgálja a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaiban részesülők özvegyi nyugdíja tárgyában határozatok szabályozási körülményeit.

Nem igazol át Ángyán József olyan alakulathoz, amelyben a rendszerváltó elit játssza a főszerepet – fogalmazott a politikus a Hír 24-nek adott interjújában.

Nem lehet országos népszavazást tartani a felcsúti stadion építése ügyében az MSZP által benyújtott kérdés alapján.

A miniszterelnök szerint kiemelt fontosságú a német üzleti-gazdasági közösséggel való jó kapcsolat, különös tekintettel arra, hogy 300 ezer magyart alkalmaznak német vállalatok.

Legalább nyolc autót tört össze egy kisteherautó Budapesten, a Kiscelli út és a Bécsi út kereszteződésében.

Az EU tizenöt, a "kohézió barátai" csoporthoz tartozó tagállama együttesen kitart amellett, hogy a kohézióra szánt forrásokat továbbra sem szabad csökkenteni.

A jövő évi költségvetésről és az önkormányzatok adósságrendezéséről tárgyal szerdán a kormány.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Tölgyessy Péter szerint a kormány intézkedései újabb fölényes Fidesz-győzelemhez vezethetnek.

Kommandósokat is riasztottak a helyszínre.

Az M0-s is elesett.

A rendőrség a lakosság segítségét kéri.

Partizánok gyújtogattak.

Vannak olyan európai vezetők, akik gazdasági hasznot húznak az ukrán–orosz háborúból.

2022. február 24-e óta az EU összesen 17 szankciós csomagot fogadott el.

The highlight of each event was PM Viktor Orban's in person assessment of the situation.

Az árérzékenység továbbra is tényező.

A Liverpool trénere nem került a legjobb tízbe az IFFHS szavazásán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.