A számok nem igazolják Bajnait

Mégsem "közép-ázsiai törzsek" a magyar szavazók, legalábbis ez derül ki a Századvég legfrissebb kutatásából.

LM
2012. 11. 14. 16:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az adatok szerint a felnőtt népesség 21 százaléka vallja magát Fidesz-szavazónak, 9 százaléka pedig Jobbik-szimpatizánsnak. A Fidesz-szavazók 96 százaléka Orbán Viktort látná szívesen továbbra is kormányfőként, olyan választót nem találtak közöttük, aki Vona Gábort jelölte meg preferált miniszterelnökként.

A kutatás eredményei szerint a kormánypárt jelenlegi támogatóinak 93 százaléka 2010-ben is a Fideszre szavazott, és 2 százalék alatt van azok aránya, akik 2010-ben még a Jobbikra szavaztak. A Századvég összegzése alapján a Jobbiktól a Fidesz felé nincs érdemi mozgás. Ezt erősíti az is, hogy a jelenlegi jobbikosok 82 százalékának kedvezőtlen a véleménye Orbán Viktorról és a Fideszről, és csak 8 százalékuk vélekedik pozitívan a miniszterelnökről. A Jobbik választóinak 18 százaléka szavazott 2010-ben a Fideszre, 5 százaléka pedig az MSZP-re, vagyis a teljes választói népességből körülbelül 1,5 százaléknyi Fidesz-szavazó vált Jobbik-szavazóvá.

Jobban kedvelik Bajnait a jobbikosok

Bajnai Gordont a jobbikos szavazók 22 százaléka kedveli és 61 százaléka utasítja el, vagyis jóval többen rokonszenveznek vele, mint Orbán Viktorral – zárul a Századvég közvélemény-kutatásának összegzése.

A kutatást telefonon végezték 1000 ember megkérdezésével november második hetében. Az elemzésben közölt adatok legfeljebb plusz-mínusz 3,2 százalékkal térhetnek el a mintavételből fakadóan attól az eredménytől, amit az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna – írta a Századvég.

Bajnai és a félázsiai törzsek

A szocialista exminiszterelnökből a „független” Haza és Haladás Egyesület elnökévé avanzsált Bajnai Gordon azután kényszerült magyarázkodásra, hogy kedden a Magyarországon dolgozó külföldi újságíróknak drog- és emberkereskedelemből élő közép-ázsiai törzsekről beszélta magyar szavazótábor kapcsán. „A két párt között a szavazók olyanok, mint az afgán és pakisztáni határon élő törzsek, nem tudni, melyik országhoz tartoznak, csak mennek az árral” – vélekedett a Fidesz és a Jobbik szavazóiról.

Szerdán már úgy nyilatkozott Bajnai: „Egy hasonlatot használtam, egy ismert földrajzi hasonlatot, ami arról szól, hogy vannak olyan államok, amelyeknek nem lehet tudni, hogy a lakói az ő állampolgárai vagy mások állampolgárai, mert vándorolnak a határokon úgy, ahogy a Fidesz szavazóinak egy része és a Jobbik szavazói mozognak a két párt között”.

– Bajnai Gordon nagyon magányos lesz, a mögötte állók liberális ellenzékének fog látszani, folyamatosan balra kényszerül majd kompromisszumokat kötni – elemezte a kialakult helyzetet Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a Klubrádió műsorában. A volt miniszterelnök egy kedd esti kőbányai lakossági fórumon arról beszélt: az a céljuk, hogy „drámai, tragikus” vereséget mérjenek a jobboldalra 2014-ben, és kétharmados többséggel visszaállítsák a 2010 tavaszán érvényes alkotmányos szabályokat.

– Bajnai az Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) október 23-ai tüntetésén jelentette be az Együtt 2014 választói mozgalom megalakítását, amely alakulat az ökopárt országgyűlési képviselője, Schiffer András szerint teljesen álbaloldali. A politikus esélyt lát arra, hogy az LMP-t besöpörjék az újonnan alakult kezdeményezés szőnyege alá, azonban ők minden erejükkel azon lesznek, hogy ez ne történhessen meg. Jávor Benedek, a párt frakcióvezetője ugyanakkor nem tudja le ennyivel, véleménye szerint felelőtlenség lenne, ha az LMP nem vizsgálná meg az együttműködés lehetőségét az Együtt 2014 mozgalommal, bár azt az egyik kereskedelmi csatornának adott interjúja előtt már elismerte: a szervezet számára Bajnai Gordon megjelenése nem problémamentes.

– Október 26-án aztán hivatalossá vált, hogy kik állnak Bajnai Gordon mögött a Haza és Haladás Egyesület megalapításában. Leginkább a 2002 és 2010 közötti szocialista kormányokhoz közeli szereplők vannak a listán – írtuk meg korábban.

– Összefogás helyett nyilatkozatháborúba torkollott Bajnai Gordon új szervezete, az Együtt 2014 színre lépése – írta a Magyar Nemzet. Az MSZP és az LMP is kizárólag programalapon lenne hajlandó esetleges együttműködésre, ám a szereplők ideológiai különbségei miatt nem látható, hogy ez a gyakorlatban miként kivitelezhető. Kuncze Gábor viszont bejelentette, a Szabadelvű Polgári Egyesület (SZPE) csatlakozik a kezdeményezéshez.

– Gyurcsány és Bajnai nem ismeretlen a nemzetközi pénzügyi körök előtt – mondta el a Lánchíd Rádiónak Luca Volonte. Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének néppárti frakcióvezetője arról is beszélt, hogy a magyar kormány által használt válságkezelő módszerek meglehetősen jó eredményekre vezettek.

– Túl korán jött Bajnai Gordon kezdeményezése, a mozgalom szétszakadhat, mielőtt bármit tenne – így látják az Együtt 2014 sorsát az amerikai üzleti–politikai napilap, a The Wall Street Journal európai kiadása által idézettek.

– A Fidesz szerint nagy lehet a pánik a baloldal, a „Gyurcsány–Bajnai-féle szövetség” háza táján, ha már most, másfél évvel a parlamenti választás előtt lejárató kampányba kezdenek – mondta Selmeczi Gabriella, a kormánypárt szóvivője a Societas egyik kiadványával kapcsolatban.

– A Civil Összefogás Fórum (CÖF) arcpirítónak tartja, hogy Szigetvári Viktor, a Bajnai Gordon által vezetett Haza és Haladás Egyesület alelnöke becsmérelte szervezetüket. Csizmadia László és Fricz Tamás CÖF-alapítók és szóvivők november 10-ei közleményükben megkérdőjelezik Szigetvári Viktor hitelességét, „aki Gyurcsány Ferenccel együtt 2006-ban félrevezette és becsapta a választókat”.

– Politikai földrengés, hihetetlen fölemelkedés – a napokban csak ezekkel a jelzőkkel illették a Bajnaihoz köthető Együtt 2014 közvélemény-kutatási eredményét. Ha egy picit a számok és a szándékok mögé nézünk, akkor világossá válik, hogy csak egy kísérletet láthatunk a politikai erőtér átalakítására – olvassa el az MNO háttéranyagát.

Komolytalan PR-akció Bajnaiék mozgalmának politikai erőként való bemutatása – vélekedett Kövér László. A házelnök hozzátette: kifejezetten a szégyenére válik annak a cégnek a „kutatás”, amelyik ezt kihozta.

– A haza egyre nagyobb része van ellenzékben – mondta Bajnai Gordon egy mosonmagyaróvári lakossági fórumon, amelyre az MSZP meghívásának eleget téve ment el. A rendezvényen nem hangzott el az Internacionálé, csak az, hogy a múlt megoszt, illetve hogy kell a „rezsimváltáshoz” két és fél millió szavazó.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.