Több szerénységet várnának a „szocialista hazugsággyár iparosától”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A CÖF arcpirítónak tartja, hogy Szigetvári Viktor, a Bajnai Gordon által vezetett Haza és Haladás Egyesület alelnöke becsmérelte szervezetüket.

tá
2012. 11. 10. 11:10

Ők állnak Bajnai mögött

Október 26-án aztán hivatalossá vált, hogy kik állnak Bajnai Gordon mögött a Haza és Haladás Egyesület megalapításában. Leginkább a 2002 és 2010 közötti szocialista kormányokhoz közeli szereplők vannak a listán – írtuk meg korábban.

Összefogás helyett nyilatkozatháborúba torkollott Bajnai Gordon új szervezete, az Együtt 2014 színre lépése – írta a pénteki Magyar Nemzet. Az MSZP és az LMP is kizárólag programalapon lenne hajlandó egy esetleges együttműködésre, ám a szereplők ideológiai különbségei miatt nem látható, hogy ez a gyakorlatban miként kivitelezhető. Kuncze Gábor viszont csütörtökön bejelentette, a Szabadelvű Polgári Egyesület (SZPE) csatlakozik a kezdeményezéshez.

Gyurcsány és Bajnai nem ismeretlenek a nemzetközi pénzügyi körök előtt – mondta el a Lánchíd Rádiónak Luca Volonte. Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének néppárti frakcióvezetője arról is beszélt, hogy a magyar kormány által használt válságkezelő módszerek meglehetősen jó eredményekre vezettek.

Túl korán jött Bajnai Gordon kezdeményezése, a mozgalom szétszakadhat, mielőtt bármit tenne – így látják az Együtt 2014 sorsát az amerikai üzleti-politikai napilap, a The Wall Street Journal európai kiadása által idézettek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.