– Bajnai Gordon nagyon magányos lesz, a mögötte állók liberális ellenzékének fog látszani, folyamatosan balra kényszerül majd kompromisszumokat kötni – elemezte a kialakult helyzetet Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a Klubrádió műsorában. A bukott miniszterelnök egy kedd esti kőbányai lakossági fórumon pedig arról beszélt: az a céljuk, hogy „drámai, tragikus” vereséget mérjenek a jobboldalra 2014-ben, és kétharmados többséggel visszaállítsák a 2010 tavaszán érvényes alkotmányos szabályokat.
– Az egykori miniszterelnök az Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) október 23-ai tüntetésén jelentette be az Együtt 2014 választói mozgalom megalakítását, amely alakulat az ökopárt országgyűlési képviselője, Schiffer András szerint teljesen álbaloldali. A politikus esélyt lát arra, hogy az LMP-t besöpörjék az újonnan alakult kezdeményezés szőnyege alá, azonban ők minden erejükkel azon lesznek, hogy ez ne történhessen meg. Jávor Benedek, a párt frakcióvezetője ugyanakkor nem tudja le ennyivel, véleménye szerint felelőtlenség lenne, ha az LMP nem vizsgálná meg az együttműködés lehetőségét az Együtt 2014 mozgalommal, bár azt az egyik kereskedelmi csatornának adott interjúja előtt már elismerte: az LMP számára Bajnai Gordon megjelenése nem problémamentes.
– Október 26-án aztán hivatalossá vált, hogy kik állnak Bajnai Gordon mögött a Haza és Haladás Egyesület megalapításában. Leginkább a 2002 és 2010 közötti szocialista kormányokhoz közeli szereplők vannak a listán – írtuk meg korábban.
– Összefogás helyett nyilatkozatháborúba torkollott Bajnai Gordon új szervezete, az Együtt 2014 színre lépése – írta a pénteki Magyar Nemzet. Az MSZP és az LMP is kizárólag programalapon lenne hajlandó egy esetleges együttműködésre, ám a szereplők ideológiai különbségei miatt nem látható, hogy ez a gyakorlatban miként kivitelezhető. Kuncze Gábor viszont csütörtökön bejelentette, a Szabadelvű Polgári Egyesület (SZPE) csatlakozik a kezdeményezéshez.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!