Megdolgozná Hagyóékat a BKV
A BKV Zrt. az okozott vagyoni kár teljes összegét és a járulékos költségeket is kifizettetné Hagyó Miklóssal és vádlott-társaival. Ez több mint 1,5 milliárd forintot jelentene.
A BKV Zrt. az okozott vagyoni kár teljes összegét és a járulékos költségeket is kifizettetné Hagyó Miklóssal és vádlott-társaival. Ez több mint 1,5 milliárd forintot jelentene.
Az országban először Hódmezővásárhelyen kezdődtek el az önkormányzati adósságok állami átvételével kapcsolatos egyeztetések.
Erősen felhős, ködös időre számíthatunk, de keleten lehetnek napos körzetek is.

Balog Zoltán szerint a kormány olyan globális stratégiát dolgozott ki a romák számára, amely tekintettel van a közösséggel kapcsolatos minden szempontra.

A Négy Mancs működésébe engedett betekintést az "állatvédőket" perlő egyik cég vezetője, aki fenyegetésekről is beszámolt.

Berényi József MKP-elnök az állampolgársági ügy legújabb szlovákiai fejleményeiről beszélt Orbán Viktorral.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön elnézést kért egy "szerencsétlen mondatáért".

Ángyán kormányellenes nézetei szimpatikusak az LMP számára, de Bajnait és Gyurcsányt bíráló mondatai már nem váltanak ki komoly lelkesedést a pártban.

Botka László hiába idézte Lenint a járási hivatal kialakításával kapcsolatban, határozattal rendezték az ügyet.

A miniszterelnök-helyettes szerint a keresztény értékek alapján berendezett Európa mindenkinek a javára válik, a kereszténység pedig legitim.

Karbantartási munkák miatt a HÉV-szerelvények helyett buszok szállítják az utasokat a hétvégén az 5-ös vonalon, a Batthyány tér és Békásmegyer között.

Gulyás Gergely és Vitányi István, valamint Lukács Tamás a nemzetiségek jogairól szóló törvény egyes rendelkezéseit a tervezettnél előbb léptetné hatályba.

A KDNP javasolja a nagycsaládosokra vonatkozó gázártámogatás kiterjesztését a villamosenergia-fogyasztásra is.

A kereszténység szilárd alapjára épülő Európa fontosságát hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Parlamentben.

Visszatérhetnek a 2010 előtti idők, amikor a fedélnélkülieknek az akkori liberális felfogás szerint elidegeníthetetlen joga volt szabadon megfagyni – mondta Tarlós István.

Legutóbb Hatvan központjából szállították el - 67 évvel felállítása után - a szovjet hősi emlékművet.

Az AB döntésével visszatérhetnek azok az idők, amikor a fedélnélkülieknek elidegeníthetetlen joga volt szabadon megfagyni – vélekedett Tarlós István.

Úgy állított valótlanságokat Charles Gati a Népszabadságnak a washingtoni nagykövetség által szervezett 1956-os megemlékezésről, hogy ott sem volt.

Nemcsak gazdasági válság alakult ki 2010-re, hanem szellemi és morális válság is – mondta Kövér László a KÉSZ kerekasztal-beszélgetésén.

Megtagadta egy fegyverszakértő kizárását a romák elleni támadásokkal vádolt négy férfi büntetőperéből a Budapest Környéki Törvényszék szerdán.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Rengeteg marihuána volt egy bolgár kamionban.

A Tisza Párt szimpatizánsai minden olyan lapot betiltanának, amely nem állt be Magyar Péter mögé.

Létezett-e a keresztény gondolkodás előtt a lelkiismeret, mint fogalom, esetleg ennek a képzete?

Tölgyessy Péter szerint a kormány intézkedései újabb fölényes Fidesz-győzelemhez vezethetnek.

„Hivatalosan is napirendre kerül a kérdés.”

Szalai Zoltán, a Mandiner lapigazgató-főszerkesztője az orosz–ukrán háborúról beszélgetett az újságíróval.

Az ukránok fordítani próbálnak a versenyhátrányon.

They want to admit Ukraine to the European Union by 2029.

A világranglista alapján a magyar válogatottnak ott lenne a helye a 2026-os vb-n, de nem lesz ott.

Halálhírét családja szóvivője erősítette meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.