Egyirányú lesz a Slachta Margit rakpart
A budai alsó rakpart érintett szakaszán a támfal melletti forgalmi sávot a közúti forgalom elől lezárják.
A budai alsó rakpart érintett szakaszán a támfal melletti forgalmi sávot a közúti forgalom elől lezárják.
Kétszer ráadásul négy napig pihenhetünk majd.
Jogsértő fővárosi bontás, önvédelem, feljelentés rongálás és lopás miatt is.

Két százalékuk diplomázik le.

A miniszter több fontos kérdésben is ötpárti egyeztetéseket tartana.

Évek óta példátlan haderő-átalakítással kezdődött az új esztendő a Magyar Honvédségnél.

A kancelláriaminiszter csütörtöki tájékoztatóin olykor elmosódik a határ az alá- és a belekérdezés között.

A legkedveltebb célpont továbbra is Bécs volt, de sokan mentek Krakkóba, Varsóba, Prágába, Linzbe, Brnóba, Grazba is.

Tavaly összesen 391 384 illegális bevándorlóval szemben intézkedtek a rendőrök.

Tatán néhány óra alatt 1-2 centiméter hó hullott.

Csizmadia Ervin politológus szerint a kormánypárt a saját ellenzékének szerepét is betölti.

A fiatalok között volt egy 16 éves lány is, aki egy egész üveg vodkát hajtott fel.

A két ügyeletes kórházba összesen nagyjából száz embert vittek be a mentők alkoholmérgezés miatt.

A takarítást várhatóan a kora délutáni órákra fejezik be.

Németh Noel a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban jött világra.

A válaszadók kétharmada belenézne a megtalált telefonba.

Összesen 19 pirotechnikai termék miatti tűzesethez riasztották a lánglovagokat.

A szeretet, a megértés, a segítő szándék, a jóakarat és az alázat fontosságára hívta fel a figyelmet a köztársasági elnök újévi köszöntőjében.

A projekt keretében informatikai tantermi eszközöket szereznek be vagy cserélnek korszerűbbre.

Többen felmondást fontolgatnak.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Április 12-én lesz a választás – emlékeztetett a miniszterelnök.

Mentők és tűzoltók is voltak velük.

Bíróság vár a targoncás férfira.

Orbán Viktor tájékozódott a rendkívüli időjárási helyzet miatt meghozott intézkedésekről.

A világ egyik legértékesebb dokumentumának számít.

A díszlet mögött itt a valóság.

Szerintük Lengyelország egyre növekvő fenyegetésekkel néz szembe.

Boszorkányok, titkos pénzverde és az ETA emberrablása.

A katalán klub tervei borultak a portugál játékos bemutatásakor.

A Szolnok az utolsó pillanatig esélyes volt a továbbjutásra egy NBA-bajnokkal is felálló olasz ellenfele ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.