Navracsics: Választópont előtt Európa
Az európai integrációnak szolidáris közösségre van szüksége a biztos szerint.
Az európai integrációnak szolidáris közösségre van szüksége a biztos szerint.
A hírszerzések és az újságírók együttműködése nem példa nélküli. A kormány ötlete viszont az volt.
Változik az adóhatóság státusza, úgynevezett központi hivatal lesz.
Az európai integrációnak szolidáris közösségre van szüksége a biztos szerint.

A hírszerzések és az újságírók együttműködése nem példa nélküli. A kormány ötlete viszont az volt.

Változik az adóhatóság státusza, úgynevezett központi hivatal lesz.

A pártelnök arra kérte Hiller Istvánt, korrigálja a határzárról szóló nyilatkozatát.

Úgy tűnik, a család kérésére tartózkodni fog „égető nemzeti problémáktól”.

Előreláthatólag a jövő hét elején áll vissza a megszokott rend a tiszabői általános iskolában.

Magyarország kerítéssel védi a határt, küzd a kvóta ellen és fenntartja a rendkívüli válsághelyzetet.

Fontos, hogy a közösségek külső erő bevonása nélkül is fenn tudják tartani magukat – mondta a miniszterelnök.

A párt csatlakozik a Fidesz aláírásgyűjtéséhez, utóbbi papírtigrisezéssel reagált.

El akarták kerülni a botrányt, így nem kell tovább aggódni, hogy beültetik a titkosszolgálat embereit a szerkesztőségekbe.

Egészségtelen a levegő többek közt Budapesten, Nyíregyházán, Debrecenben, Sopronban és Veszprémben is.

Novák abszurdnak tartja, hogy ugyanúgy fizessen, mint Ungár Klára Kocsis Máténak.

Az MSZP elnöke szerint pártja ezért nem szállt be az ezzel kapcsolatos párbeszédbe. Őket ugyanis „az emberek valódi problémái” érdeklik.

A közmédia televíziós, rádiós és online reklámfelületeinek értékesítésére közbeszerzési eljárást hirdetett meg.

Tovább folyik az érvelés a kerítés mellett.

Az „elit”, a politikai, a gazdasági, a kulturális élet vezetői elzárkóznak a társadalom többi tagjától – derül ki Hajdu Gábor és Kristóf Luca Társadalmi tükör című szociológiai tanulmányából.

A megszökött, majd agyonlőtt farkas ügye miatt felfüggesztik a Pécsi Állatkert tagságát.

„Nemzeti problémákkal” is foglalkozott volna benne, így nem mondhatja el.

Elhárult a jogi akadály Kovács Béla EP-képviselő elleni büntetőeljárás lefolytatásával kapcsolatban.

Felidézték: a jogi bizottság 14 igennel, 2 nem és 2 tartózkodás mellett fogadta el a határozati javaslatot.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Alaptörvény-módosítás, szükségállapot és hadiállapot bevezetése, a választások betiltása – ilyen és hasonlóan abszurd jóslatokkal riogatta a közvéleményt a baloldal.

Kamu kutatásokkal tévesztik meg a választókat.

Már hatályba is lépett az egyszerűsített tűzifaosztást lehetővé tevő kormányrendelet.

A kamara és a magyar kormány kiáll a bajba jutott termelők mellett.

Zárt körben az EU külügyi főképviselője színt vallott.

„A rendelkezések nem voltak elegendők. További szigorításra van szükség” – hangoztatta Giorgia Meloni január 9-i sajtótájékoztatóján.

A gazdasági árulás és a demokratikus normák sárba tiprása miatt is felelnie kell az Európai Bizottságnak.

A misztikus Attila-domb titokzatos földdelejesség forrása és a világhíres szkíta aranyszarvas lelőhelye is egyben.

A rekordgyőztes Egyiptom keménykedésben jobb volt Szenegálnál az elődöntőben.

Timosenko szerint az ügy hátterében a választások állhatnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.