Megszólalt a leendő köztársasági elnök jelöltségével kapcsolatban
Sulyok Tamás közleményt adott ki.

Sulyok Tamás közleményt adott ki.

Magyarország továbbra is azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat szorgalmaz, és erre hívja fel a harcoló feleket.

Momentum elnöke szerint Varju csupán békés eszközökkel próbálta felkelteni az emberek figyelmét néhány dologra.
Sulyok Tamás közleményt adott ki.

Magyarország továbbra is azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat szorgalmaz, és erre hívja fel a harcoló feleket.

Momentum elnöke szerint Varju csupán békés eszközökkel próbálta felkelteni az emberek figyelmét néhány dologra.

Rónai Sándor nem tudta, hogy a Magyar Nemzet kamerája rögzíti, ahogyan az M1 riporterét hülyézi, le is tagadta azt.

Gyurcsány Ferenc pártjának a politikusát a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön elítélte.

Bejelentették, hogy ki lesz a kormánypártok jelöltje a dunántúli nagyvárosban.

Köszönöm a jelölést! Ennyi – írta a Fidesz európai parlamenti képviselője.

Varju László nem akar lemondani, fellebbez. Az ítélet értelmében garázdaságban és választás rendjének megsértésében is bűnös a DK-s politikus.

Az alkotmányjogász szerint Sulyok Tamás szakmai tapasztalatait jól tudja majd hasznosítani államfőként is.

A párt nem vesz részt a tüntetésen, de támogatja a közvetlen köztársasági elnökválasztást.

Úgy épült újjá a Ménesi úti kollégium, hogy világszínvonalú lett – jelentette ki Csák János kulturális és innovációs miniszter.

Elfogadták a második legnagyobb magyar város idei költségvetését.

Több mint valószínű, hogy a baloldal nem fog tudni köztársasági elnököt jelölni.

Ónodi István az ügyészség álláspontja szerint 6,5 milliárd forintot meghaladó közterhet mulasztott el bevallani és megfizetni.

Lapunk publicistája újabb vlogbejegyzéssel jelentkezett, melynek témája a kegyelmi ügy.

Tiszafürednél 38 órán át tartott a tetőzés.

A magyar fejlesztésű Festipay kártyát használó látogatók a fel nem használt egyenlegüket a rendezvény végeztével visszaválthatják.

A kormány immár kilenc éve igyekszik megvédeni a magyarokat az illegális bevándorlóktól.

Új funkcióval bővül az EgészségAblak alkalmazás.

Jelentősen szigorítják a kormánypártok a gyermekvédelmi törvényt a következő hetekben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kocsi Máté otthonába érkezett a Lázárinfó.

Fontos intézkedések lépnek életbe január elsejétől.

Közösségi oldalán üzent a magyar kutatóűrhajós.

A különböző egészségügyi időpontokra szükséges várakozási időt próbálja csökkenteni a jogalkotó.

A tartalékosok száma 2031-ben körülbelül egymillió lesz.

Háborúra készül Berlin.

Készek és hajlandók a listát tovább bővíteni.

Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.

Az 1972-es müncheni olimpián szovjet színekben nyert aranyérmet.

The ice rink set up in front of the Great Reformed Church in Debrecen has been awarded the title of Europe’s Best.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.