Elmeorvos is megvizsgálta a szír Hasszán Farhudot
Minden részletre kiterjedő bizonyítási eljárást folytat a Fővárosi Nyomozó Ügyészség az Iszlám Állam terrorvezérének mondott Hasszán Farhud ügyében.
Minden részletre kiterjedő bizonyítási eljárást folytat a Fővárosi Nyomozó Ügyészség az Iszlám Állam terrorvezérének mondott Hasszán Farhud ügyében.
Akár néhány száz szavazat is eldöntheti egy európai parlamenti mandátum sorsát, ezért a legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, hogy lefutottnak tekintjük a választást — mutatott rá Dömötör Csaba.
Bertók Márton azután tett feljelentést, hogy az általa kikért adatokból megtudta, ajánlása tudta nélkül került a Jobbik íveire.
Minden részletre kiterjedő bizonyítási eljárást folytat a Fővárosi Nyomozó Ügyészség az Iszlám Állam terrorvezérének mondott Hasszán Farhud ügyében.
Akár néhány száz szavazat is eldöntheti egy európai parlamenti mandátum sorsát, ezért a legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, hogy lefutottnak tekintjük a választást — mutatott rá Dömötör Csaba.
Bertók Márton azután tett feljelentést, hogy az általa kikért adatokból megtudta, ajánlása tudta nélkül került a Jobbik íveire.
A főpolgármester a pazarló zuglói parkolási szerződésekre reagálva tette bejelentését a Magyar Nemzetnek, s kérdésünkre elmondta: Karácsony Gergely „szavahihetetlen és önállótlan”.
Annak érdekében, hogy a magyar katonák minél távolabb tartsák az érkező migránsokat, a szerb és macedón határon teljesítenek szolgálatot.
Elhunyt Nagy Ferenc József volt országgyűlési képviselő, az egykori Antall- majd Boross-kormány volt minisztere – közölte az MTI-vel a család vasárnap.
Novák Katalin kiemelte: a közös sportolás a minőségi időtöltés egyik formája. A sportolással a nők jó példát mutathatnak gyermekeiknek, és ezzel szolgálják családjuk egészségét is.
A jövő héten is többször lesz eső, a szél is megerősödik, helyenként viharossá is fokozódik. Továbbra is jellemzően 20 fok körül alakulnak majd a maximumok.
Négy fiatalkorút gyanúsít a rendőrség a héten elkövetett hadházi gyilkossággal, előzetes letartóztatásukat a Debreceni Járásbíróság el is rendelte – közölte vasárnap délben a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
A Fidesz frakcióvezetője szerint a szocialisták sietve idehívták európai csúcsjelöltjüket, Timmermanst, aki az elmúlt években a legbevándorláspártibb politikus volt a brüsszeli bürokráciában.
Az államtitkár hangsúlyozta, minél több olyan fiatalnak szeretnék biztosítani, hogy családban nőjön fel, akik nem lehetnek együtt természetes, vér szerinti családjukkal.
Fónagy János elmondta: úgy döntött a kormány, hogy nem csak az eredeti jogosult, az eredeti tulajdonos vagy bérlő vásárolhatja vissza az ingatlant, hanem közvetlen hozzátartozója is.
A Fidesz kerületi frakcióvezetője szerint a kerület igazi irányítója Lamperth Mónika, nem pedig a jelenlegi polgármester asszony, Németh Angéla.
A Fidelitas budapesti elnöke szerint a történtek azt mutatják, hogy Karácsony Gergely még arra is alkalmatlan, hogy egy szerződést megkössön.
A szóbeli vizsgák erősebb stresszhelyzetet jelentenek a diákoknak, a túlzott stressz csökkenti a teljesítményt – mondta Kalamár Hajnalka klinikai pszichológus az M1 aktuális csatornán vasárnap.
„Élénk a gyanúnk, hogy a polgármester – szokásához híven – mások háta mögé bújva próbál mentesülni az őt terhelő felelősség alól” – fogalmazott a politikus.
A kampány szlogenje – „Sétálj velünk!” – arra biztat, hogy mindenki találjon helyet napi életvitelében egy kis mozgásnak.
Nagyon fontos, hogy minél többen elmenjenek szavazni az európai parlamenti (EP-) választáson, és elmondják véleményüket – mondta az Alapjogokért Központ vezető elemzője vasárnap az M1 aktuális csatornán.
Jövő vasárnap 8 millió 11 ezer választópolgár dönthet arról, kik foglalhatják el az Európai Parlamentben a Magyarországnak járó 21 képviselői helyet.
Arra törekszenek, hogy a magyar katonák olyan eszközökkel rendelkezzenek, amelyek a 21. századi kihívásokra kellő mértékű választ tudnak adni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A kormányfő szerint a 2024-es nagy dunai árvizet Magyarország kivédte.
A baloldali liberálisok az 1990-es években értékrelativista hozzáállást képviseltek, ma már értéktagadó hozzáállást.
A Fidesz budapesti elnöke az önkormányzatok, szakemberek, a hivatásos állomány és a budapestiek fegyelmezett együttműködését méltatta.
A Tisza Párt EP -képviselője 24. napja nem jár be a munkahelyére, amiért több milliós fizetést kap az európai adófizetőktől.
Folytatódik a városházi jogellenes casting, miközben több pozícióra a háttéralkuk már megköttettek.
Az árhullám csúcsa kedd éjjel elhagyja az országot.
Ez a nő nem azért ment heti kétszer a magánrendelésre, hogy meggyógyuljon.
Izrael légicsapásban megölte kedden Bejrút egyik déli elővárosában a Hezbollah libanoni síita milícia rakétaerőinek egyik magas rangú parancsnokát – közölte két libanoni biztonsági forrás.
Szombaton tartják a Nudelman Numizmatika idei aukcióját Budapesten.
A baloldali aktivista a jelenlegi rendszert akkor is bedöntené, ha nem ért egyet az új rendszerrel sem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.