Önvédelemből gyilkolt, most mentették fel
A bűnözők kiemelt célpontjai az idős emberek, akiket vezetékes telefonon hívnak fel unokájukként vagy gyerekükként azzal, hogy balesetet szenvedtek, sürgősen pénzre van szükségük.
A német alkotmányvédelmi hivatal adatai szerint az Ansaar humanitárius segélyprogramok részeként Änis Ben-Hatira pénzzel támogatja a radiális iszlám szervezeteket a Közel-Keleten.
A bűnözők kiemelt célpontjai az idős emberek, akiket vezetékes telefonon hívnak fel unokájukként vagy gyerekükként azzal, hogy balesetet szenvedtek, sürgősen pénzre van szükségük.
A német alkotmányvédelmi hivatal adatai szerint az Ansaar humanitárius segélyprogramok részeként Änis Ben-Hatira pénzzel támogatja a radiális iszlám szervezeteket a Közel-Keleten.
A sztereotípiák lebontását és a szakmunka presztízsének további növelését is célozza a ma esti Szakmák éjszakája, amelyen országszerte csaknem 4500 program várja a fiatalokat.
Jövő héten felállhat az a Fidesz kezdeményezte kerületi bizottság, amely a polgármester fémjelezte zuglói parkolási botrányt vizsgálhatja ki.
A nyugat-európai liberális demokráciák válságának egyik tünete a bírói hatalom túlsúlya a politikai hatalommal, illetve az európai uniós intézményeké a nemzetállamiakkal szemben.
Kitelepülőpultokkal, sátrakkal, tollakkal, kütyükkel, a Népszava külön választási kiadásával, 300 óriásplakáttal és 200 citylighttal vág neki az EP-kampánynak az MSZP-Párbeszéd.
Egy fiatal orvos-kutató, Manczinger Máté tisztán bioinformatikai eszközökkel kimutatta az emberi immunrendszer és a kórokozók sokfélesége közötti alapvető összefüggést, a szegedi kutatást eredményét PLoS Biology szaklap közölte.
A mostani választás nem csak a migrációról szól, hanem Magyarország kés Európa kultúrája, civilizációnk jövője a tét.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) a józsefvárosi holokauszt-emlékhellyel kapcsolatos „nézeteltérések tisztázása érdekében” meghívta a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy látogasson el a szervezet Síp utcai központjába.
A brüsszeli bürokrácia által letett költségvetési javaslata szerint a közösség agrárbüdzséjét 20 százalékkal kurtítanák meg az előző költségvetési ciklushoz képest.
Mindenki felelős a saját környezetéért, közösségéért, és mivel Magyarország a keresztény kultúrkörbe tartozik, felelős a világ keresztény közösségeiért is – mondta az államtitkár.
Mindössze néhány nap alatt összegyűjtötte az EP-választáson történő induláshoz szükséges 20.000 ajánlást, bőséges ráhagyással a Mi Hazánk Mozgalom.
A Koszovóból hazatért MH KFOR Kontingens 19. váltásának katonáit visszafogadó ünnepségen köszöntötték csütörtökön Debrecen főterén.
Listát az NVB által nyilvántartásba vett pártok állíthatnak. A listaállítás feltétele, hogy a párt legalább 20 ezer érvényes ajánlást gyűjtsön össze a választópolgároktól.
Negyvennégy országból 14 596 jelentkező 27 289 jelentkezést adott be a 2019-es általános felvételi eljárásban a Szegedi Tudományegyetem által meghirdetett több mint 650 szakra.
A szolgálat már harminc éve dolgozik azon, hogy a rászoruló és nehéz helyzetben lévő gyermekek kiszolgáltatottság helyett biztonságot, közömbösség helyett szeretetet kapjanak.
A Fidesz politikusa elmondta, a májusi európai parlamenti (EP-) választás tétje, hogy eldől: bevándorláspárti vagy bevándorlásellenes vezetői lesznek-e Európának.
A program csütörtök este a részt vevő országok díszvacsorájával kezdődik, majd pénteken üzleti fórummal, plenáris üléssel és gazdasági együttműködési megállapodások aláírásával folytatódik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén húzhatják meg a váratlant.
Dombóvár korábbi DK-s polgármesterét korábban elítélték sikkasztásért.
Negyedik alkalommal szervezik meg az „Adj vért a légimentőkkel, hogy mások is túlélhessék!” elnevezésű véradórendezvényt.
Erős idegzetűeknek.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szembesítette a Tisza Párt elnökét a korábbi szavaival.
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint neki mérceként a már nem élő családtagjainak kell megfelelnie, akik az életüket adták a hazáért.
Íz- vagy szaglásvesztés nem jár vele.
A külügyminiszter szerint az ukrajnai háborúnak nincsen megoldása a harctéren.
Minden fontos kérdésben egy szűk elit dönt a tagállamok vezetői helyett.
Ismét konferenciát rendeztek a hazai és határon túli írók részvételével
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.