Akit tud, aktivizál a kormány
Sokkal több megváltozott munkaképességű ember dolgozik a pályázati rendszernek köszönhetően, mint korábban.
Sokkal több megváltozott munkaképességű ember dolgozik a pályázati rendszernek köszönhetően, mint korábban.
A formálódó Duális Képzési Tanács még az idén szeretné kidolgozni és a kormány elé terjeszteni a koncepciót.
A nemzetgazdasági miniszter az élelmiszer-biztonság fontosságát hangsúlyozta Szekszárdon.

A foglalkoztatottság növeléséhez termelő cégekre és beruházásokra van szükség – hívta fel rá a figyelmet Rogán Antal.
Magyarország kezdettől elkötelezett a Duna-stratégia sikeres megvalósítása mellett – mondta a házelnök.
A korábban bejelentett keretösszegeken most változtattak, technológiai korszerűsítésre több pénz áll rendelkezésre.
Hosszú idő óta a tavalyi volt az első év, amikor nem nőtt, hanem csökkent a magyar gyógyszercégek nettó árbevétele.
A Lukoil, a legnagyobb magánkézben lévő orosz olajipari cég eladja az ugyancsak orosz Rosznyeftynek egy hatalmas venezuelai olajmező feltárása céljából létrehozott konzorciumban lévő részesedését.
A szakszervezet szerint a támogatást igénybe veszi, dolgozói számát azonban nem bővíti az áruházlánc.
Az államosításkor ért véget a pénzszórás.
A 200 milliós projekt része egy szemléletformáló kampány is.
Az autóipari biztonsági berendezéseket gyártó cég ezer új munkahelyet létesít a borsodi megyeszékhelyen.
A minisztérium szerint az árcsökkentés eredményeinek megőrzését szolgálja az energetikai rendeletek módosítása.
Az itt élőknek nagyon fontos a romániai, illetve erdélyi rácsatlakozás az M3-as sztrádára.
Nem tiltják majd meg az ügyfeleknek sem, hogy más banknál vegyék fel a devizakölcsönüket kiváltó hitelt.
A beruházás az elkövetkező 25-30 évben is munkalehetőséget biztosít az abban résztvevőknek.
Vissza nem térintendő állami és európai uniós támogatás felhasználásával valósították meg.
Most a termés mintegy 70 százaléka ipari minőségű – mondta az FM agrárgazdaságért felelős államtitkára.
A jegybank alelnöke szerint az MNB megalapozottan csökkentette az alapkamatot az elmúlt időszakban.
Szijjártó Péter szerint Németország több tekintetben is hazánk példaképe volt az elmúlt időszakban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hagyományos vízi járművek mellett extrém kishajók is vízre szálltak.
Idén már összesen egymilliárd forintot kaptak az állatvédő szervezetek.
Az ellentüntetők megakasztották a felvonulást. A főszervezőtől kaptak hideget, meleget.
A közeli ismerős döbbenetes dolgot árult el.
A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.
A vád szerint a hat ember 2018-ban és 2019-ben a biztonsági erők négy tagjának meggyilkolásában vett részt és szabotázsakciókat is tervezett.
Körülbelül 50 ezer fogyasztó maradt áram nélkül.
Szoboszlai Dominik az utolsó percekben a meccset is megnyerhette volna csapatának.
Magyarovits Zoltán szerint éveket spórolhatunk, ha nem saját tapasztalatból jövünk rá, mi vezet zsákutcába.
Disznóölő pisztollyal lőtte fejbe kétéves gyerekét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.