Gyakorlatilag összeesett az infláció
Nagy Márton: Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan tüntette el a kormány az inflációt.

Nagy Márton: Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan tüntette el a kormány az inflációt.

Az elmúlt időszakban jól láthatóan erősödött a dezinfláció a magyar gazdaságban.

A GDP alapján Kína leghamarabb 2037-re veheti át az első helyet a legnagyobb gazdaságok között.
Nagy Márton: Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan tüntette el a kormány az inflációt.

Az elmúlt időszakban jól láthatóan erősödött a dezinfláció a magyar gazdaságban.

A GDP alapján Kína leghamarabb 2037-re veheti át az első helyet a legnagyobb gazdaságok között.

A HVG szakértőket kérdezett meg az ügyben.

A német haderő állítólag leváltja az elöregedett Cougar helikoptereket.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében, a HEPA és a Külgazdasági és Külügyminisztérium közös konzorciumában jött létre.

A lengyel alkotmányos válság már az ország gazdaságában is kezd károkat okozni.

Az előzetes várakozásokhoz képest is magasabb szinten alakult a szálláshelyek forgalma.

Tavaly novemberben és decemberben az e-kereskedelmi küldemények száma már elérte a havi kilencmilliót.

A korszerűbb otthonok maradhatnak piacképesek, a falusi csok meghozhatja a felújítási kedvet.

Az állomány megközelítette a kilencmilliárd forintot.

Az európai vezetőkön túl maguk az amerikai szakértők is elmondták.

Az időjárásfüggő technológiáknál a beépített kapacitás száz százaléka sosem hasznosul.

Az orvosok bére 2021-ben 4,69-szerese volt az átlagbérnek.

Februárban már átlagosan 32,2 százalékkal többet kapnak a pedagógusok.

Határozatképtelenség miatt elmaradt a rendkívüli testületi ülés.

Ha a gyártók bújtatottan, a termékek kiszerelésének csökkentésével emelnek árat, március 1-jétől ezt fel kell tüntetni az üzletekben – hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra.

Az automaták már megvannak, a termékekre még várni kell.

Mutatjuk, milyen szakmákban nőhetnek érdemben a fizetések.

Debrecen újraiparosítása nem jelenti a környezet leromlását.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Aki magyarul beszél, magyarul érez és a magyar önazonosságát fontosnak tartja, az a magyar nemzet része.

A magyar emberek könnyebben tudnak nekivágni a télnek.

A Tisza Párt ezt igazán nem kenheti másra.

Magyar Péter viccesnek bizonyult. Sokat kellett rá várni, de megérte.

A nemzetközi politika az komoly dolog, ott a nagyfiúk vannak a színpadon.

A gyanú szerint Mindics egy állami energetikai korrupciós hálózatban vett részt, és mielőtt a hatóságok lecsaptak volna, elmenekült az országból.

Korrupciós botrány az ukrán atomenergetikában: magas rangú politikusok és üzletemberek a célkeresztben.

Liverpoolban úgy érzik, igazságtalan döntés született a Manchester City elleni rangadón.

A balti állam második legnagyobb pártja sok mindenben a magyar kormányhoz hasonlóan gondolkodik.

Vészhelyzet a Real Madridnál: Xabi Alonso az öltöző bizalmát is elveszíthette.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.