Egy számjegyűre mérséklődött az infláció októberben
Szeptemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek.

Szeptemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek.

Ha mégis sor kerül átalakításra, lakóház vagy munkásszálló is lehet egy elavult épületből.

Huszonegy országból tízben bővültek a reáljövedelmek.
Szeptemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek.

Ha mégis sor kerül átalakításra, lakóház vagy munkásszálló is lehet egy elavult épületből.

Huszonegy országból tízben bővültek a reáljövedelmek.

Megszelidítené és a magyar cégek érdekeinek szolgálatába helyezné az új adónemet a kormány.

Orbán Ráhel szerint bár a mesterséges intelligencia sok esetben segít, egyelőre célszerűbb hibrid megoldásokat választani a szektorban.

Nem akartak gyereket rabolni.

Éppen csak elkezdődött az Audi Hungária Független Szakszervezet bizalmi értekezlete ma reggel, amikor a rendőrök bilincsben vittek el két elnökségi tagot.

Kerek csokoládé, szögletes csokoládé, kukacos csokoládé.

Magyarországon új kezdeményezés indul, tíz százalékra csökkenhet az önerő.

A versenyhivatal megállapította: a szocialista politikus nem tudta igazolni, hogy helyes a számítása, ami alapján tisztességtelen gyakorlatot emlegetett az MVM számlázásával kapcsolatban.

A Vállalkozó start II. program keretében 4,5 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz juthatnak a vállalkozások.

Nagy Márton: A bérek növekedése segítheti a gazdasági növekedés helyreállítását.

Nem csupán az infláció, hanem az élelmiszer-hulladék ellen is számos eszközzel harcolnak a hazánkban jelen lévő nemzetközi élelmiszer-kiskereskedők.

A leckéért Németország és Európa már eddig is túl nagy árat fizetett.

Olyan területek ellen irányul támadás, melyek már eddig is jelentős segítséget nyújtottak a családoknak és a hazai vállalkozásoknak.

A madárinfluenza magas patogenitású, azaz nagy megbetegítő képességű vírusának jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

Kiderült, miért ugyanolyan az íze minden tésztának, de az nem, hogy miből készülnek a termékek.

Visszavonják a forgalomból a termékeiket.

Cél, hogy Magyarország minél nagyobb mértékben hozzá tudjon férni a feltárás alatt lévő fekete-tengeri gázhoz.

„Sajtóközleményekkel és politikai nyilatkozatokkal nem tudjuk fűteni az otthonainkat, ehhez földgázra van szükségünk”.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Komoly bűncselekmény gyanúja vetődött fel.

A Magyar Önkormányzatok Szövetségével együtt állt ki a főpolgármester a szolidaritási adó mértékének csökkentése mellett.

Leszállás után hamar elkapták.

A program országos szintű.

Eljött a magyar–amerikai kapcsolatok aranykora.

Ukrajna lábbal tiporja a hallgatók jogait.

Libanon biztonsága meghatározó jelentőségű az egész Közel-Kelet biztonsága szempontjából.

A Barcelona klasszisa továbbra sem teljesen egészséges.

Variálunk kell az egyes gyümölcsök arányát!

De rímel rá.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.