Volodimir Zelenszkij is részt vesz az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján
A találkozón egyebek mellett az ukrajnai háború fejleményeit is megvitatják.

A találkozón egyebek mellett az ukrajnai háború fejleményeit is megvitatják.

Az elhunytak egyike egy 11 éves kislány.

Céljuk nem az, hogy egyenként vizsgálják felül a múltbeli eseményeket, és megpróbálják megmagyarázni azokat, hanem az, hogy ajánlásokat tegyenek.
A találkozón egyebek mellett az ukrajnai háború fejleményeit is megvitatják.

Az elhunytak egyike egy 11 éves kislány.

Céljuk nem az, hogy egyenként vizsgálják felül a múltbeli eseményeket, és megpróbálják megmagyarázni azokat, hanem az, hogy ajánlásokat tegyenek.

Békére és a helyzet rendezésére van szükség. Erről beszélt a magyar és a szerb védelmi miniszter Koszovó kapcsán.

Amerika tagadja, hogy támogatnák az orosz területet ért ukrán támadásokat.

Észak-Korea nemsokára sikeresen pályára állítja kémműholdját és fokozza katonai megfigyelőképességeit – közölte csütörtökön Kim Dzsong Un észak koreai vezető húga, Kim Jo Dzsong.

Az embargó a megváltozott helyzet miatt szükségtelenné vált.

Tegnap egy menedékhelyet ért támadás ugyanott.

Putyin meghívta Eritrea elnökét az orosz–afrikai csúcsra.

A NATO-tagországok külügyminisztereinek ülésén vesz részt.

A rakéták kilövése után hőcsapdákat szórnak el a pilóták a biztonságos hazatéréshez.

A magyar miniszterelnök-helyettes hivatalos látogatáson járt Jerevánban.

A külgazdasági és külügyminiszter nem először mutatja be a magyar gasztronómiát vendégeinek.

A Nemzetközi Büntetőbíróság korábban elfogatóparancsot adott ki az orosz elnök ellen.

A termelőüzem hat gyártósorából négyen hibrid járművekhez, kettőn pedig tisztán elektromos járművekhez készülnek majd lítiumionos akkumulátorok 2025-től.

A szakértő szerint Ukrajna az Oroszországban elkövetett támadások következményeként elvesztheti a nyugati országok szimpátiáját.

A repülőtéren így kívánják felmérni a gépek terhelését.

Oroszország támogatja Szerbiát a koszovói helyzet rendezésében, álláspontja szerint tiszteletben kell tartani a koszovói szerbek jogait és érdekeit.

Az Egyesült Államok szankcióval sújtotta a térséget a heves összecsapások miatt.

A székelyföldi megyékben naponta be kell avatkozniuk a csendőröknek, hogy elkergessék a nagyvadakat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Új, négyhetes életmódváltó program indul – lehet csatlakozni!

Véghajrába fordult az év, több fontos kormányzati döntésről is beszámolnak.

„Régi Gyurcsány el, új Gyurcsány elő: de a hazugság hazugság marad” – vonta le a következtetést az elemző.

A Tisza Párt és szövetségesei szankcionálnák a Pannónia-programot, miközben afrikai diákokat hoznának tömegesen az uniós országokba – mondta a Magyar Nemzetnek Hankó Balázs.

Tizenegy katonát ítéltek el több mint 34 év börtönbüntetésre.

Nagy-Britannia 2020. január 31-én távozott az Európai Unióból.

Lengyel és szövetséges repülőgépek emelkedtek a levegőbe.

A Real Madrid játékosai karácsonyi szünetre mentek, december 29-én találkoznak.

A legendás brit énekes tegnap hunyt el.

A családbarát politkai program újabb, kézzelfogható lépése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.