Halloween Kőbányán: ilyen volt a jelmezes futás a föld alatt + galéria
Szombaton délután volt a Halloween Run a két és fél kilométeres pincerendszerben.
Szombaton délután volt a Halloween Run a két és fél kilométeres pincerendszerben.
A tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk.
Vasárnap reggeli forgalmi és közlekedési információk.
Szombaton délután volt a Halloween Run a két és fél kilométeres pincerendszerben.
A tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk.
Vasárnap reggeli forgalmi és közlekedési információk.
Délutántól lassan megnyugszik az időjárás.
Az állatvilágban ritka ez a jelenség.
A baleset miatt a helyszínelés végéig a ceglédi vonalon 20-40 perces késésekre, kimaradó járatokra kell számítani.
A hidegfrontja ma át is vonul felettünk.
2050-re 1,3 milliárd ember lehet cukorbeteg.
A felújítások és fejlesztések összértéke mintegy 28 milliárd forint – hangsúlyozta Gyopáros Alpár.
Akár óránkénti 90 kilométert meghaladó széllökések is előfordulhatnak.
Két méter magas, 120 kilogrammos diák rontott a tanárnőnek Floridában.
A nyertesek és a külön említésre érdemes képek sok esetben egyféle narratívát követnek.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Nem túl jó példát mutatnak a gyerekeknek.
Három ember meghalt a 76-os főút 48-as kilométerszelvényénél, a Zala vármegyei Alsónemesapáti közelében történt balesetben.
Ilyen időnk lesz mindenszentek napján.
Két ember meghalt, többen megsérültek Szolnoknál, a 4-es főút és a Tölgy utca kereszteződésénél 12 óra körül történt közlekedési balesetben.
A fenntarthatóság alapvetően rólunk szól, hogy meg tudjuk-e őrizni a Kárpát-medencét és a Földgolyót olyannak, amilyennek megismertük – mondta a korábbi államfő.
A színészlegenda lánya a Facebookon mondott köszönetet a pazar látványért.
Érdemes néhány tanácsot megfogadni, hogy megelőzzük a bűncselekményeket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Országos képalkotó diagnosztikai modernizációs program keretében a kormány 30 CT- és 11 MR-készüléket szerez be 22,6 milliárd forint értékben.
Súlyos bírságok, tévhitek és büntetőpontok. A biztonsági öv használatának változásai óta több kérdés is felmerült az autósokban.
Megint lakossági bejelentés alapján fogtak el egy rosszfiút a hevesi városban.
A szép szó nem volt elég.
A csapadékgócok csak néhány órát terveznek pihenni.
Lélegzetelállító.
Bajban a madarak.
A momentumos alpolgármester nemrég részegen botrányt okozott egy nyilvános rendezvényen.
Dmitrij Peszkov reagált arra, hogy az amerikai elnöknek elfogyott a türelme.
Chilében kerültek elő Keanu Reeves kanadai színész ellopott luxusórái – közölte kedden a latin-amerikai ország sajtója.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.