Zacher Gábor: Ez az ország nem ezekre a hőhullámokra lett beállítva

Az orvos nem győzte hangsúlyozni, hogy olyan következményei lehetnek a globális felmelegedésnek, amelyeket el sem tudunk képzelni.

2024. 07. 16. 18:49
ZACHER GÁBOR
Fotó: Mandiner/Földházi Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már közel tíz napja tombol a kánikula Magyarországon, egyes előrejelzések szerint kedden 42 Celsius-fokkal tetőzhet a forróság. A hőségriadót is elrendelték már egy ideje a hatóságok, a harmadfokú riasztást pedig csütörtökig meghosszabbították. Zacher Gábor toxikológus, mentőorvos, egyetemi docens orvos arra hívta fel a figyelmet, hogy ebben az időszakban

az emberek egész egyszerűen nem tudják kipihenni magukat,

dekoncentráltak, zaklatottak, feszültek, agresszívebbek.

 

Nagyon gyorsan eljöhet a hőkimerülés

Személyes tapasztalatuk például azt mutatja, hogy a szokásos betegforgalomtól eltérően hétfőn huszonnégy óra alatt kétszer annyi pácienst kellett ellátniuk. Ennek hátterében pedig az állt – folytatta a szakorvos –, hogy a betegeknek elfogynak a készleteik, fásultak, kimerültek, és igen hamar eljutnak a hőkimerülés jelenségéig.

Amikor a testhőmérsékletünknél relatíve magasabb hőmérsékleten tartózkodunk, nem tudunk rendesen párologtatni, nem pótoljuk eléggé az elvesztett folyadékot, pláne nem a különböző ásványi anyagokat.

Erre megoldás lehet többek között különböző izotóniás folyadékok bevitele, azonban a korábban többször hangoztatott tanácsok is érvényesek: ne tartózkodjunk a tűző napon, használjunk naptejet és húzódjunk hűvösebb, légkondicionált helyiségekbe.

A mentőorvos megjegyezte: oda kell figyelni az étkezésre is, persze jellemző az általános étvágytalanság ebben a kánikulában. Az ilyen extrém hosszúra nyúlt kánikulában ne csülkös pacalt fogyasszunk, sokkal inkább hideg gyümölcsleveseket, zöldségeket, gyümölcsöket, vagy éppen igyunk egy forró teát.

Különös figyelmet kell fordítani a hőség elleni védekezésre az idősebb korosztálynak – hívta fel a figyelmet Zacher Gábor –, akik különböző, profán indokok miatt nem fogyasztanak elegendő folyadékot.

Pácienseik mintegy harmada olyan nagyon ki volt száradva a minap, hogy szinte „gyufát lehetett gyújtani a nyelvükön”.

– Mi, a sürgősségi ellátók gyakorlatilag eljutottunk a teljesítőképességünk határáig – fogalmazott a szakorvos, rámutatva, hogy nem csupán az emberek vannak kitéve ekkora igénybevételnek, de a technikai eszközök is. Felmondják a szolgálatot a légkondicionálók, nem működnek a liftek – és ezek bizony igencsak hátráltatják a munkavégzést, az ő esetükben a betegellátást.

Ez az ország nem ezekre a hőhullámokra, hőségriadókra lett beállítva

– tette hozzá Zacher Gábor, aki bízik benne, hogy az elmúlt több mint egy hét talán ráébresztett minket, hogy a globális felmelegedés valós, velünk élő probléma.

Az orvos éppen ezért nem győzte hangsúlyozni, hogy olyan következményei lehetnek a felmelegedésnek, amelyeket mi még el sem tudunk képzelni – olvasható a Mandiner cikkében.

Borítókép: Zacher Gábor (Fotó:Mandiner/Földházi Árpád)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.