Szoboszlai Dominik: Bármilyen szerepkörben számíthat rám Slot
A Liverpool magyar játékosa szerint jó kezekbe került a csapat, Arne Slot az intenzív futballra helyezi a fő hangsúlyt.

A Liverpool magyar játékosa szerint jó kezekbe került a csapat, Arne Slot az intenzív futballra helyezi a fő hangsúlyt.

Annyira rosszul lett a Zalaegerszegre autózó olimpiai bronzérmes nyílt vízi úszó, hogy kihívta a mentőket.

Rendkívüli ülésen értékelte a Magyar Birkózók Szövetsége elnöksége a párizsi ötkarikás szereplést.

A szurkolók azt nehezményezik elsősorban, hogy a finálét egy napra rakták a Német Kupa első fordulójával.

A Ferencváros a bosnyák Borac Banja Luka ellen harcolhatja ki a csoportkört az Európa-ligában, míg a Paks ellenfele a cseh Mlada Boleslav, a Puskás Akadémiáé pedig az olasz Fiorentina lesz a Konferencialiga főtáblájáért vívott párosításban.

Több legendás sportoló is a párizsi olimpián jelentette be a visszavonulását, sokaknak sikerült a csúcson befejezni aktív pályafutásukat.

Ma ünnepli az 50. születésnapját minden idők egyik legnagyobb úszója.

Tizenkét magyar futballista lehet érdekelt a Német Kupa ma kezdődő első fordulójában.

Pep Guardiola csapata már legutóbbi bajnoki címével is rekordot döntött a Premier League-ben.

A Konferencia-iga selejtezőjének 3. fordulójában Hornyák Zsolt együttesének a 3-3-as döntetlen is jó volt az Ararat ellen.

Virágmintás ruha, hozzá illő karika fülbevaló és szájfény – mindent bevet az algériai bokszoló.

Lin Jü-ting a Nemzeti Dicsőségérem mellé még pénzjutalomban is részesül.

Ma eldőlt, hogy Zalánki Gergő a görög Olimpiakosz vízilabdacsapatában folytatja pályafutását.

A korábbi válogatott játékos, olimpiai bajnok, egykori szövetségi kapitány 84 éves volt.

A mai ötödik szakaszon egy kiscsoportos sprintet megnyerve dadalmaskodott..

Az indiai Vinesh Phogat tíz dekával átesett a súlyhatáron, ezért nem birkózhatott az aranyért.

A mai nap során a Leisztinger Tamás érdekeltségébe tartozó Arago Sport Kft. vette át az irányítást Kispesten.

A 27 esztendős dán védő, Stefan Gartenmann az FTC ötödik nyári igazolása.

A Fradi holland vezetőedzője példaképeiről is beszélt.

A párizsi olimpián ötödik helyezett ökölvívónőnknek jelenleg teljes kikapcsolódásra van szüksége.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormánypártok megkezdték a győzelmi terv végrehajtását.

Abszurd, hogy tudományos teljesítmény nélküli személyek kritizálnak világszinten elismert tudósokat – mondta Hankó Balázs miniszter a lapunknak adott interjúban.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

A választáson 57 párt indul, de ezek többsége a hadsereghez kötődik vagy attól függ.

Nem Magyarország szigetelődött el, hanem azok az európai vezetők, akik ideológiai alapon feladták a tárgyalás képességét – mondta a Magyar Nemzetnek Siklósi Péter.

Jun Szogjolt 2025 januárjában tartóztatták le.

Fejezetek a mezszponzorok és a külföldi futballklubok kapcsolatából.

A baloldali gazdaságpolitika egy az egyben ugyanaz, mint Bokros alatt, Kádár alatt, Kun Béla alatt és Magyar Péter álmaiban.

Alaptalan optimizmus, hogy végül Ukrajna lesz a háború igazi győztese.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.