Hakan Sükür neve már szitokszó, a török futball kitörne a káoszból
A magyar válogatott idei első ellenfele tavaly történelmi sikert aratott.

A magyar válogatott idei első ellenfele tavaly történelmi sikert aratott.

Dibusz Dénes szerint jó erőfelmérő lesz a magyar válogatott számára a pénteki, Törökország elleni felkészülési mérkőzés.

A királyi gárda futballistájára nagyon rájár a rúd ebben az idényben.
A magyar válogatott idei első ellenfele tavaly történelmi sikert aratott.

Dibusz Dénes szerint jó erőfelmérő lesz a magyar válogatott számára a pénteki, Törökország elleni felkészülési mérkőzés.

A királyi gárda futballistájára nagyon rájár a rúd ebben az idényben.

A választás jelöléssel indul, amelynek során bárki jelölhet általános iskolai vagy középiskolai testnevelőt.

A tervek szerint a katalán csapat vezetőedzője az idény végén lemond a posztjáról.

Ítéletidő várta a kerékpárosokat az utolsó kilométereken, a hegy tetején.

Az öttusázó Gulyás Michelle-t mindenképpen a párizsi ötkarikás játékok éremesélyesei közé kell sorolni.

A csapat eredményeivel nem elégedettek a Manchester United tulajdonosai, ezért leváltanák Erik ten Hagot.

A mérkőzésre minden jegy elfogyott.

A Sopron ügyvezetője szerint olyan dolog miatt kell magyarázkodniuk, ami meg sem történt.

A szerb csatár fegyelmi vétség miatt határozatlan időre kikerült a keretből, most pedig reagált erre.

A Hertha 5-2-re megnyerte a Schalke elleni rangadót, aztán megfagyott a levegő a sajtótájékoztatón.

Miamiban hőség nehezíti a teniszezők feladatát, vélhetően ez áll az ájulás hátterében.

Drogbirtoklás és a Hillsborough-tragédia gyalázása is szerepel a vádpontok között.

A volt NHL-játékos halálhírét korábbi klubja is megerősítette.

Az éllovas Bayer Leverkusen svájci passzmestere megtáltosodott, az Eb-n a mieink ellen is játszhat.

A spanyol sztárcsapat hivatalos közleményt adott ki a brazil sztárfutballista ügyében.

Vancsa Miklós elmondta, Zalán fia jelenleg hol tart Szoboszlai Dominikhoz képest.

Kovács Péter kiemelte a ferencvárosiak 21 éves jobbszélsője, Imre Bence varázslatos teljesítményét.

A korábbi kiváló kézilabdázó szerint Norvégia kiemelkedett a tatabányai selejtezőcsoportból.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.

A miniszterelnök az ilyen látogatásokra mindig készül egy váltás inggel.

Új támogatás járhat az állami és egyházi köznevelési intézmények munkatársainak.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

A tájékoztató szerint több mint 1260 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.

Mivel a volt kormányfő nem jelent meg a tárgyaláson, a bíróság elfogatóparancsot adott ki ellene.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Káel Csaba alkotása több mint húsz év távlatából is érvényes.

Hétfőn délután négyen jutottak a harmadik fordulóba, egyikük sem kiemeltként.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.