Mészcsík és tinta

Kényes témához nyúlok. Voltak játékosok a régmúltban, és a közelebbiben is, akik soha nem csináltak titkot belőle – nehezen is tudtak volna -, minő meghitt viszonyban vannak az alkohollal. Voltak nagy spílerek, akiknek ivási szokásairól legendák keringtek, ámde lehetnek olyan, amúgy közismerten iszákos (ex)futballisták, akiknek a nevét leírva megsérthetem a személyiségi jogukat. Belegázolok a jó hírükbe, a becsületükbe. Márpedig ezt nem akarom.Volt egy Cseh II. László nevű hírhedetten nagy piás az ősrégi MTK-Hungáriában – leginkább Cseh „Matyiként” ismerték -, aki azt kérte a cimboráitól, hogy ha meghal, ezt írják a sírjára: „Élt 28 évet, de jól”. Talán ha negyven évet élt. Pár éve halt meg az a Farkas Jancsi, aki '66-ban a braziloknak a kegyelemgólt lőtte a felső sarokba – sőt utána még egyet bevágott kapásból, de azt a bíró már nem adta meg, hullagyalázás címén. Ivott, mint a hal. Annak a meccsnek a sztárja, akit utána a világ legjobb labdarúgójának választottak, ma közismert „fröccsöntő nagyiparos”. A múlt héten írt a Népszava Kocsis Lajosról, aki az egyik utolsó labdazsonglőr volt a régiek közt, a riportban megszámlálhatatlan darab bor-szóda keverék is szóba került. Nemcsak a remek kispesti csatárnak, de az újpesti Göröcsnek, Benének, a fradista Kű Lajosnak is országosan ismert volt vonzalma a pohárhoz, amint a „Szőke Bombázó” vagy az Aranycsapat számos tagja sem az alkoholellenes liga aktivistája volt.Mindez azonban szigorúan a pályán kívül maradt. És addig nem volt baj senkivel, amíg ment a csapatnak. Nem volt olyan kérdés, hogy valaki „iszik vagy focizik?” A piálásból akkor kerekedett botrány, ha a játékos a bajnoki meccsén csak a felezővonalat követve talált rá a kezdőkörre, s ha a mészcsík egy kicsit vastagabban volt felkenve, már nem bírt átmászni rajta. Ma is a Törőcsik név ugrik be elsőre, ha az ittas állapotban elkövetett labdarúgásról esik szó, a tintás legény gyakran a kocsmából igyekezett elérni a kezdő rúgást. Máig sem tudni biztosan, hogy az ellenfél idegeit kikezdő táncoló cseleit nem a szesz mozgatta-e. Az elmúlt évtized másik nagy újpesti tehetsége, Bácsi Sanyi annyira meghízott a mértéktelen sörfogyasztástól, hogy a végén nem bírt végigszaladni a pályán, és a közelmúlt legjobb lila-fehér játékosa, a súlyos sérülést szenvedett Véber sem éppen az absztinencia bajnoka. De hosszan lehetne még sorolni azokat a kiváló sportembereket, akik szabad idejüket leginkább ivászattal töltötték.De manapság ez már nem így van. A mai labdarúgók nem isznak. Közös edzés, meccs után nem vonulnak át együtt a pálya mögötti „klubba” meginni egy-két korsó sört a győzelemre vagy a vereségre. Nem járnak össze a törzskocsmájukba fröccs mellett kártyázni, mint annak idején Puskásék Kispesten. Szépen átöltöznek, beülnek az autójukba, és hazahajtanak, vagy máshová, ahová a magánéletük, az üzlet szólítja őket. Alkoholt tüntetően nem fogyasztanak, étkezéshez is divatos ásványvizet isznak, ügyelnek a kalóriákra, egészséges életet élnek. Ámbár, mostanában rebesgetik, konkrét nevekhez kapcsolva, hogy egyes éljátékosaink másféle ajzószerekkel azért mégis csak igyekeznek magukat jobb teljesítményre serkenteni. Ami bizony rájuk is fér. Mondják, hogy egyes, a pályán mutatott érthetetlen cselekedeteik magyarázata bizonyos vegyi anyagokban rejlik. Ki tudja, igaz-e. Az mindenesetre biztosnak tűnik, elnézegetve a játékukat, hogy attól akár ihatnának is. A régi nagyok még tintásan is jobbak voltak, mint a mostaniak szárazon.