Szerződésbontás győztes meccs után

Két éve még a Nyíregyháza labdarúgóit vezette sikerekre, szerették őt a szabolcsi városban. Az év elejétől Kaposvár NB I/B-s csapatánál dolgozott, abban bízva, hogy kitölti az egy plusz egy- éves szerződését. Nem így történt. Szeptemberben – pontosan a Siófok ellen aratott idegenbeli győzelem után – megköszönték a munkáját. Közös megegyezéssel bontottak szerződést. Őze Tibor azóta kispad és csapat nélkül van.

Tény, hogy a Siófok ellen aratott győzelem után bontottak szerződést, a teljes igazsághoz azonban hozzátartozhat az is, hogy az azt megelőző fordulóban otthon szaladt bele a csapata egy súlyos, 7–2-es vereségbe. Hazai pályán, a Marcali ellen. Lehet, hogy ezt nem tudták megemészteni Kaposváron? – kérdeztük az edzőt, aki azóta már ismét a fővárosban él.
– Amikor januárban aláírtam a szerződést, elmondtam azt is, hogy idő kell azokhoz a szép tervekhez, amelyeket a helyiek tűztek ki a csapat elé. Az első osztály volt a cél, s látva a játékosállományt, tudtam, mondtam is, hogy erősíteni kell, különben nem megy a dolog. Ettől függetlenül az első öt fordulóban kilenc pontot szereztünk.
– De jött a Marcali elleni vereség…
– Azon a vereségen nincs mit magyarázni, elszenvedtük. Minden csapat életében van ilyen. Azt nyilatkoztam akkor, hogy minden sikerült nekik… Így is volt, vannak ilyen meccsek.
– Meg olyanok is, hogy az esélytelenebb nyer idegenben.
– Ha a Siófok-meccsre gondol, azt mondom, hogy azt a győzelmet mintha elfelejtették volna. Hétfőn, a mérkőzés másnapján közölték velem, hogy a vezetőség néhány tagjának megingott bennem a bizalma. Olyan kijelentés volt ez, amire nem lehetett mit mondani, csak egyet tenni: felállni. Viszonylag régen vagyok már a szakmában, elég sok helyen koptattam a kispadot, s ezek alapján, feltételezem, sok edzőtársam nevében is mondhatom azt, hogy nyugodt szakmai munkát csak az adott klub vezetésének a bizalmával lehet végezni. Minden más esetben fel kell állni, s meg kell köszönni a lehetőséget. Kicsit áttételesen fogalmazva, azzal javítassák meg a vízcsapot, akiben megbíznak.
– Azt mondta az előbb, hogy ilyen esetben meg kell köszönni a lehetőséget. Kaposváron megköszönték?
– Közös megegyezéssel váltak el az útjaink, kifizették, ami jár, tehát végső soron az a válaszom, hogy igen.
– Amióta eljött onnan, a csapat nem kapott ki, sőt: három meccset nyert zsinórban, s ott van a negyedik helyen.
– Nem szurkolok ellenük, valóban jó szériát produkált Kiss Laci. Azt azonban tudni kell, hogy az általam kért változtatásokra többek között akkor került sor, amikor eljöttem onnan. Nem akarok megbántani senkit, de úgy érzem, az történt, hogy én odatettem főni a levest, az mostanra készült el, s mások kanalaznak belőle…
– Közös megegyezéssel jött el, kifizették, mégis megbántottságot érzek ki a szavaiból.
– Nem vagyok sértődött – egy edzőnek nem is áll jól ez –, csupán azt hiányolom, pontosabban nem értem, hogy vajon miért nem adtak elegendő időt a bizonyításra. Mindegy, már túl vagyok rajta.
– A hírekben ritkán szerepel mostanság a neve. Nem is akart elhelyezkedni a kaposvári „kaland” óta?
– Végre ismét itthon, Pesten vagyok, s most jöttem rá, mennyi mindent nem intéztem el az elmúlt néhány évben. Van dolgom bőven, ami persze nem jelenti azt, hogy nem akarok ismét kispadra ülni.
– Megkeresték már?
– Azt mondom inkább, hogy több helyről érdeklődtek. Az élvonalban szeretnék dolgozni, s olyan helyen, ahol van türelem velem, s a csapatommal szemben.
– Magyarán, ahol megbíznak a személyében.
– Valahogy így gondolom.