Ezüstéremmel ajándékozta meg magát

A kajak-kenu Európa-bajnokság magyar aranyérmeitől fényes hétvégéjén kissé talán árnyékban maradt az ökölvívók permi kontinensbajnoksága. Pedig érdemes volt figyelni az orosz városban történtekre, hiszen a 75 kilós Balzsay Károlynak köszönhetően magyar öklöző is döntőt vívhatott, s a Vasas Rica-Hungária 23 éves bunyósa ezüstérmet szerzett.

- ÖKÖLVÍVÁS -

Hadd kezdjem személyes élménnyel. A nyolcvanas évek vége felé Balzsay Károly Pakson edzősködött. Egyik találkozásunk alkalmával ott szaladgált mellette egy kissrác is az edzőteremben, aki – a kezén ökölvívókesztyűvel – úgy árnyékolt a nagyok mellett, mintha maga is valamelyik világversenyre készülne. Balzsay büszkén mutatta be a fiát, Karcsit, s rögtön elbüszkélkedett (melyik apa tenne másként?), hogy nagyon ügyes a gyerek, teli energiával, s ha odafigyel, sokra viheti. Ezt a mondatot akkor úgy fogta föl az ember, hogy van benne némi szülői elfogultság is, miközben azért látni való volt, hogy az akkor tán tízéves srácban tény-leg „van valami”, már akkor is jól állt rajta a bokszkesztyű. Akkor találkoztam először Balzsay Károlylyal, bocsánat, az ifjabb Balzsay Károllyal.
Azzal a fiúval, akiből – lám, jó jósnak bizonyult az édesapa – 2002. július 21-én felnőtt Európa-bajnoki ezüstérmes ökölvívó lett az orosz városban, Permben. Ráadásul pontosan akkor, amikor egy élsportolónak egyébként is illik valami emlékezeteset, maradandót alkotnia. Karcsi ugyanis két nappal az Eb-döntő után ünnepelte a 23. születésnapját. Ezüsttel lepte meg saját magát. (Meg a papát is, akinek szintén július 23-án van a születésnapja.)
– Lehet, hogy sokak számára felejthető város Perm, bennem azonban szebb emlékeket hagyott, mint bármelyik város, ahová eddig eljutottam. A sikertelen olimpiai szereplés után tudtam, hogy olyan eredménnyel kell kirukkolnom, ami emlékezetes marad, s erőt, hitet ad a folytatásra, az athéni olimpiára is.
– Öt győzelemmel váltotta valóra az elképzeléseit. Olyan sikerekkel, amelyekről a kritikus kapitány, Szántó Imre is felsőfokon beszélt.
– Örülök, hogy neki is tetszett, azt viszont biztosan nem említette meg, hogy ő is szerepet vállalt ebből a sikerből, s nem is kicsit. Öcsi bácsi a Vasasban is az edzőm, vele készültem fel, s hogy ilyen formába hozott, az az ő dicsérete.
– A pofonokért azért önnek kellett bemennie a ringbe…
– Hát, igen. Ha más időbeli elosztásban lettek volna a meccseim, akkor nem is nevezném kegyetlennek ezt az Eb-t. Mivel azonban nyolc nap alatt kellett megvívnom az öt mérkőzést, azt kell mondanom, hihetetlenül kemény, fizikailag és pszichésen is fárasztó volt.
– Különösen a közepén jutott ki a jóból. Szerdán negyeddöntő, csütörtökön elődöntő…
– Különösen az előbbi volt nehéz. A román Bute ellen olyan kemény meccset vívtam, amilyent talán még soha senkivel a pályafutásomon. Négy menet, szinte megállás nélküli ütésváltás. A pontozók végül 34:24 arányban engem láttak jobbnak, s természetesen csak az értékelhető ütéseket jegyezték fel. Ha azokat is figyelembe veszik, amelyek mellé mentek, akkor talán három számjegyű lett volna vége. Mindenesetre Öcsi bácsi csak anynyit mondott a ring sarkában, hogy ez atomháború volt…
– Ez a háborúskodás lehetett az oka annak, hogy a döntőre már nem tudott újjászületni?
– Feltételezem, igen. Tompa és fáradt voltam. A fejem diktálta ugyan a jót, a szükséges mozdulatot, de a kezem, az öklöm már nem engedelmeskedett. Lassú voltam, ütöerő nélkül.
– Európa-bajnoki ezüst után, az olimpiai kvalifikációk előtt nem lehet kikerülni az egyre aktuálisabbá váló kérdést. A jóval nehezebb mezőnyt ígérő athéni játékokon is a permi Balzsay lép majd ringbe?
– Természetesen ezt szeretném, de van még addig bő két év. Ez az ezüst alapvetően arra volt jó, hogy megnövelje az önbizalmamat, s hogy nevet biztosítson nekem az olimpiai selejtezőkre. A gyenge sydneyi szereplés után nem ártana, ha végre a legnagyobb sporteseményen is dobogóra állhatnék.
– Aztán már csak egy ugrás, és itt van 2008, Peking…
– Remélem, addigra már a profik között is sikerül bizonyítanom, hogy azok a bizonyos paksi árnyékolások nem voltak hiábavalók.
– Feltételezem, a nyár hátralévő idejét pihenéssel és utazással tölti.
– Két hétig nem lesz edzés. Az utazással gondok vannak, legföljebb, ha a tatai edzőtáborig jutok el.
– Nem volt elég négy hét az Európa-bajnokság előtt?
– Bőségesen, de arról nem tehetek, hogy a barátnőm, a világbajnokságra készülő tornász, Reubl Tünde éppen most van itt a válogatott kerettel. Eddig ő várt rám az edzések után, most meg én. Ez így igazságos.