Ha hozzák az edzésformát, nem lesz baj

Pénteken megszólal a gong az orosz városban, Permben, s attól kezdve nem lesz megállás az ökölvívó Eb-n. A jövő vasárnapig tartó felnőtt-kontinensbajnokságon napi két programban bonyolítják le a küzdelmeket. A magyar válogatott tizenegy ökölvívóval vesz részt a vidalon s amint azt Szánthó Imre szövetségi kapitány elmondta, két-három érem megszerzésével elégedett lenne.

Kacskaringós és hosszú utat választottak a bunyósok, hogy eljussanak az Urál lábánál fekvő városba, Permbe. A küldöttség előbb távolodik a verseny színhelyétől, ugyanis nem Moszkván keresztül érkezik meg Permbe, hanem Frankfurton át. A logikus magyarázata ennek a kitérőnek, hogy ezt az útvonalat választva Lufthansa-géppel juthatnak csütörtökön el a verseny színhelyére. Az más kérdés, hogy így többszörösére nő az utazási idő.
– A lényeg, hogy ott legyünk s úgy szerepeljünk az Európa-bajnokságon, hogy jó pozíciókat szerezzünk a jövő évi olimpiai kvalifikációs viadalok előtt. Ha nem is a pole positionre gondolok, de olyanra feltétlenül, amelyről elindulva bízhatunk, reménykedhetünk a jó helyezésben – mondta a szövetségi kapitány.
– Ha már az autós hasonlattal élt… Teljes gázzal versenyez majd a csapat vagy pedig csupán teszteli a motort a Grand Prix-versenyre, ha úgy tetszik, az olimpiára?
– Természetesen teljes gázzal megyünk majd előre, ami azt jelenti, hogy mindenki belead apait, anyait. Nem is lehet másként, hiszen a bunyóban nem lehet helye az óvatoskodásnak. Itt ugyanis visszaütnek…
– Látva a csapatnévsort, egyértelmű, hogy a magyar válogatottat a rutinos bunyósok és a feltörekvő új generáció keveréke alkotja. Mivel a kipróbált öklözők sem tartoznak az öregek kategóriájába, felvetődik a kérdés, hogy erre a csapatra számít majd a kvalifikációkon is?
– Nagyjából igen. Van ugyan néhány srác, aki most nem utazik velünk, de a gerincet ezek a bunyósok alkotják majd. Baloghot, Nagyot, Balzsayt és Maczikot számítom a sokat tapasztaltak közé, míg Ráczban, Bedákban, Szűcsben, Kátéban és Kurtuczban a jövő reménységeit látom.
– A keret közel öt hetet töltött el közösen. Ennyi időt talán csak az 1995-ös budapesti Európa-bajnokság előtt készültek együtt.
– Köszönet a sportág vezetőinek, a szövetségnek, hogy biztosította a lehetőséget erre a hosszú edzőtáborozásra. Elmondhatom, hogy kifejezetten élvezték a srácok és jómagam is a tatai heteket. Egyetlen dologra kellett csupán figyelniük: az ökölvívásra s arra, hogy minél jobb formában várhassák a permi versenyt. Ha versenykörülmények között is képesek lesznek arra a teljesítményre, amit itt, Tatán láttam tőlük, akkor nagy baj már nem lehet.
– Legföljebb a sorsolás ronthatja el a kedvüket…
– Mint mindig, mindenkiét. Tudhatja, a leendő ellenfelekkel soha nem foglalkoztam. Jöjjön, akit a sors hoz, a többi rajtuk múlik. Az igazság másik fele pedig, hogy aki fel akar állni a dobogóra, annak jószerivel valamennyi nehéz ellenféllel szemben kesztyűt kell húzni.
– Mit vár, mivel lenne elégedett?
– Mondtam az előbb, hogy teljes gázzal megyünk, tehát az elvárásaim sem alacsonyak. Két-három éremmel már boldogan, elégedetten térhetnénk haza.
A magyar Eb-csapat: Ráth Miklós (51 kg), Bedák Zsolt (54), Farkas György (57), Káté Gyula (60), Maczik Róbert (63,5), Balogh Vilmos (67), Nagy József (71), Balzsay Károly (75), Szűcs István (81), Garai Emil (91), Kurtucz Csaba (+91). 48 kilóban nem lesz magyar induló.