A Bernabeu stadiontól Csömörig

A Ferencváros idősebb futballszurkolói minden bizonnyal emlékeznek még arra a rigmusra, amellyel a csapat akkori fedezetét köszöntötték a mérkőzések előtt, vagy egy-egy szép megoldása után. Így hangzott: „Itt van Mucha, lesz nagy ruha!” A válogatottban is helyet kapott futballista pályafutása után tizenkét éven át dolgozott a zöld-fehéreknél. 1990-től Nyilasi Tibor mellett volt pályaedző, majd ugyanezt a feladatot látta el Novák Dezső mellett is. Az ő munkáját is fémjelzi a három bajnoki cím és négy kupagyőzelem, valamint a sikeres BL-szereplés. A zöld-fehéreknél uralkodó viharos állapotok azonban őt sem kerülték el, s az 51 éves középpályás jelenleg csupán a Rubeola FC-Csömör edzéseit irányítja…

-LABDARÚGÁS-
Ha valakinek azt mondom, hogy van Magyarországon egy edző, aki rendelkezik az A és a B licenccel, továbbá a szakedzői képesítéssel is, futballozott a válogatottban, volt megbízott vezetőedző az ország első számú klubjában, ült a madridi Bernabeu stadion meg az Ajax-pálya kispadján is, de napjainkban csupán a futsal-bajnokságban szereplő Rubeola FC-Csömör szakmai munkáját irányítja, akkor valószínűleg vagy megmosolyog, vagy felteszi a kérdést, miként lehetséges ez?
– Hosszú, kacifántos történet ez, s igazából nem is szeretnék foglalkozni vele. Azt sokan tudják, hogy a Fradiban a kilencvenes évek második felében, hogy finoman fogalmazzak, nem mindig a nyugalom és a béke volt jellemző. Úgy gondolom, én is ennek lettem az áldozata, de hangsúlyozom, nem szeretnék foglalkozni a fájó múlttal.
– Akkor beszéljünk csak a közelmúltról. Amikor legutóbb találkoztunk egy hazai bajnokin, azt mondta, a Kistarcsa edzője, jól érzi magát ott, tervei vannak a csapattal. Aztán néhány hét óta már Kistarcsa sincs, más edző ül a kispadon, amelyben az lehet az egyetlen vigasztaló az ön számára, hogy az a személy is egykori fradista. Mi történt?
– Fél évet töltöttem el az NB II-ben szereplő csapatnál, jól is éreztem magam, s azt hiszem, a játékosok is elfogadtak. A bajnokságban a második helyet szereztük meg, logikusnak tűnt, hogy a következő szezonban a feljutás lehet a cél. Ennek érdekében kellett volna néhány új játékos. Sokan ismernek, engem kerestek meg, én pedig az ügyvezetőhöz küldtem őket, beszéljenek vele. A tizenegy mérkőzésünkből hetet megnyertünk, s csak kétszer veszítettünk. Ennek ellenére engem már kész tények elé állítottak, s közölték, nem hosszabbítják meg a szerződésemet, mással képzelik el a jövőt.
– Mi lehetett az oka a furcsa búcsúnak?
– Talán az, hogy néhány játékos érezhette, ha újak jönnek, akkor nekik nem lesz helyük a csapatban. Gondolom, az sem tetszett, hogy olyan focisták jelentkeztek Kistarcsán, akik a Fradi-tartalékból érkeztek volna.
– Kérdés, mennyiben bűn ez… Akár azt is mondhatnánk, hogy érthetetlen a története, mivel azonban a magyar futball valóságában élünk, azt kell mondani, hogy ez is, mint minden, „belefér”.
– Aki nálunk edzői pályára adja a fejét, számoljon azzal, hogy hihetetlen és felfoghatatlan kalandokban lesz része.
– Fogta hát azt a bizonyos vándorbotot és továbbment, egészen Csömörig. Olyan labdarúgói és edzői múlttal rendelkező szakembert, mint ön, vajon kielégít-e a Rubeola FC? Hozzáteszem rögtön, hogy eszemben sincs leszólni az ott futballozókat.
– Ha a nyugalmat és az őszinte légkört tekintem, akkor egyértelműen elégedett vagyok. Ha azonban arra gondolok, hogy ötvenévesen, a fociban eltöltött harminc év után akár magasabb osztályban is dolgozhatnék, akkor már nem vagyok felhőtlenül boldog.
– Csak a körülményeket és a balszerencséjét okolja, netán saját magát is?
– Lehet, hogy önfejű vagyok, lehet, hogy nem tudom jól eladni magam, de az elveimből, a szakmai elkötelezettségemből nem engedek. Még akkor sem, ha most csak Csömörön lehetek főnök.