Kockasajt

Boldog emlékezetű Peterdi Pál aligha sejtette, hogy elég néhány évtized, s nem csupán szellemes szlogenként, hanem a mindennapokra is jellemzően emlegethetjük örökbecsű mondását, amely szerint ,,a láb mindig kéznél van”. Peterdi úr a hetvenes évek elején a kocogás népszerűsítésére találta ki a könnyen megjegyezhető fordulatot, ma pedig ott tartunk, hogy ezrek és ezrek indulnak el mifelénk egy-egy futóversenyen. Jó néhány viadal dicsekedhet a hagyományos jelzővel, ilyesmire se gondolt senki, amikor ilyen meg olyan határozatok szellemében az egészséges életmódra buzdított.
Ha valaki reggel fél hét és fél kilenc között leül egy padra a Margit-szigeten, több száz futót számlálhat össze, ha pedig hajlama van arra, hogy messzemenő következtetéseket vonjon le a látottakból, még azt is állíthatná, hogy végre általánossá vált az egészséges életmód.
Nem véletlenül használtam feltételes módot, megfigyeléseim szerint ugyanis a maguk örömére sportolók (és nem csak a futók) között több a felnőtt, dolgozó ember, mint az ifjú. Így aztán az esetleges kedvező szigeti tapasztalatok ellenére sem mondható el, hogy minden rendben van, ami a rendszeres mozgást illeti, lásd még: a sorozási bizottságok riasztó adatai a katonakötelesek alkalmasságáról.
Magyarázat persze van a szélsőséges életkori megoszlásra, mégpedig roppant kézenfekvő. Nem csupán ahhoz szükséges ugyanis megfelelő érettség, hogy a világklasszis valóra váltsa az esélyeit, hanem ahhoz is, hogy a polgár rádöbbenjen: mozgás nélkül nem megy. Meggyőződésem, tudatosság kell ahhoz, hogy valaki a sportolás hívévé váljon, akit pedig megfertőzött a sport, annak kifejezetten észnél kell lennie. A túlzásokra gondolok, a lényeget megfogalmazva arra, amikor valaki többet vállal, mint amire képes, olyan mintát követ, ami legalább annyira egészségtelen, mint az, ha tétlenül ül, s nem mozdul. Gondolok itt az örökké csak magokat és biotermékeket rágcsálókra, a kockahasra esküdő, naponta háromszor-négyszer edzőkre, magyarán a teljesítménykényszer alatt szenvedőkre.
Az ilyenek egyre többen vannak, ami aligha csoda, hiszen modern (?) világunk egyértelműen produkciót követel tőlünk, a nap szinte minden percében. Erősnek, mi több, erőszakosnak, könyörtelennek, határozottnak kell lennie annak, aki meg kívánja állni a helyét, a gyengék pedig elbuknak – ezt sugallja minden körülöttünk. Hogy ez a mentalitás utolérte azt a szférát is, amelynek legfőbb értelme az öröm és a jókedv, az sajnos magától értetődő. A veszély pedig fönnáll, hogy az egészséges életmód így önmaga ellen fordul, s végül fölfalja a túlhajszolt embert.
Meg nem mondom, hogy teremthető-e egyensúly a végletek – tétlenség kontra egészséghajhászás – között, nem is az én dolgom, hogy megoldásra leljek. Felteszem, akadnak hozzáértők, akik elkötelezettjei a mozgásnak, és nem megszállottjai, akik képesek arra, hogy kissé módosítva útjára indítsák a Peterdi-szlogent, mondjuk így: az agy mindig kéznél van.
Higgyék el, megesik, hogy egy kockasajt hasznosabb, mint a kockahas.