Legendák a Kisstadion jegén

-JÉGKORONG-

Csak gyűlnek, gyűlnek a nézők a Kisstadion lelátóján, több százan is lehetnek, lassan többen vannak, mint néhány nappal korábban az FTC–Miskolc jégkorongbajnoki meccsen, pedig azon a találkozón a bronzérem volt a tét. Most nincs tét, de ezúttal is a Ferencváros az egyik pályára lépő, ám ez egy egészen más csapat. Legendás együttes, amelyből egyvalaki nagyon hiányzik, de éppen miatta gyűlnek össze közel húsz esztendő után az egykori társak.
Havrán Péterre, az azóta is etalonként emlegetett Havrán– Mészöly–Kereszty csatártrió szélsőjére emlékeznek ezen az estén. A Fradival megszakítás nélkül nyolc bajnoki címet szerzett, 52 esztendős korában rákban elhunyt csodálatos technikájú, mindig példamutatóan küzdő jégkorongozóra.
Ki más is lehetne az ellenfél, mint a Jászberény, az a csapat, ahol 1988-ban befejezte a pályafutását, s ahol fia, ifj. Havrán Péter most is szerepel.
„Fantasztikus érzés olyan mérkőzésen játszani, ahol minden apuról szól, amelyre azért gyűlnek össze az egykori társak, hogy rá emlékezzenek, ahol egy tét nélküli találkozóra ennyien kíváncsiak” – mondja csillogó szemekkel Havrán Péter fia.
Teljesen érthető a meghatódottsága, hiszen a lelátón közel száz Jászberény-szurkoló bont zászlót, és skandálja a legendás hokis nevét, miközben a másik oldalon zöld-fehér sálak lengenek. A jászberényi öltöző előtt pedig a reaktivált edző, Kercsó Csaba várja játékosait, miközben Havrán búcsúját eleveníti fel.
„1988-ban az Újpesttel játszottunk Magyar Kupa-mérkőzést Kazincbarcikán. Péter a kapu mögött elveszített egy korongot, amiből gólt kaptunk, így lett döntetlen az állás, majd büntetőkkel veszítettünk. A meccs után odajött, bejelentette, ez már neki sok, nem szeretné, ha túl gyakran esne meg vele hasonló szégyen, inkább befejezi a játékot. A pályán és az öltözőben egyaránt igazi vezéregyéniség volt, úgy is búcsúzott” – idézi fel a másfél évtizedes történetet Kercsó Csaba.
Havránról persze mindenkinek van története, a hatvanas évek kapusa, a később televíziós személyiségként ismertté vált Egri János a tehetségéről zeng ódákat: „Egy rövid ideig az Építőkben együtt játszottunk. Fiatalságával, frissességével, gólérzékenységével szint vitt a játékba. Az természetes, hogy az FTC-ben ért fel a csúcsra, hiszen csak ott válhatott igazán népszerűvé. Megható egy ilyen mérkőzésre kijönni, de nem tagadom, kicsit szomorúvá teszi az estét, hogy ha körülnéz az ember a Kisstadionban, minden olyan, mint az ő idején volt. Itt megállt az idő!”
Egy kicsit persze a pályán is megáll, amikor Mészöly András és Kereszty Ádám a jégre korcsolyázik, mellettük a harmincas éveik végén járó veteránok – Kiss Tibor, Szajlai Antal, Hudák Gábor – ifjú süvölvények csupán.
„Boldogok vagyunk, hogy Havrán emlékére a Fradi megszervezte ezt a mérkőzést, kicsit meg vagyok hatódva, hogy ennyi szurkoló jött ki erre a mérkőzésre. Petivel annyi évet töltöttünk együtt a pályán, az edzőtáborban, a magánéletünkben, hogy még egymás gondolatát is kitaláltuk. Remélem, megszokásból nem az ő helyére teszem majd most is a korongot” – jegyzi meg Kereszty Ádám, aki ugyan már hamarabb elfárad, talán kicsit lasúbb is, mint fénykorában, de hogy gólérzékenysége nem fakult, azt a mérkőzésen is bizonyítja.
Mert akármennyire is gálamérkőzés ez, mindenki komolyan veszi, az OB II-es Jászberénynek nincs könnyű dolga a veteránok ellen. Az első gólt ki más lőhetné, mint ifj. Havrán Péter, majd egy szóló végén a kapust is megtáncoltatva Kereszty egyenlít ki, aztán egy parádés Szajlai–Hudák összjáték végén Szajlai találatával már az FTC vezet.
A népszerű Kandúr, azaz Mészöly András ritkán veszélyezteti az ellenfél kapuját, de ez nem meglepő, hiszen öregfiúként már a védősorban jeleskedik.
Bár futóórával játsszák le a háromszor húsz percet, ám így sem könnyű erővel bírni a mérkőzést, ami az utolsó harmadban már meglátszik az örökifjakon. A jászberényiek 4-3-ra fordítanak, de mint az éles meccseken szokás, a zöld-fehérek lehívják a kapust, hogy döntetlenre mentsenek. Nem sikerül nekik, sőt, újabb gólt lőnek a vendégek, de a mérkőzés végi kézfogásoknál nem ezért könnyes a sok nagy csatát megélt hokisok szeme.