Hét-nyolc aranyérem

-OLIMPIA- A Magyar Olimpiai Bizottság elöljáróit, Schmitt Pál elnököt és Aján Tamás főtitkárt a nyári, athéni olimpiára való felkészülésről hallgatta meg tegnap az Országgyűlés ifjúsági és sportbizottsága. Az ülésen elhangzottak szerint 19 sportágban várhatóan 210-215 sportoló képviseli majd Magyarországot a XXVIII. nyári játékokon.

2004. 03. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tisztes szereplésről beszélt a bizottsági meghallgatáson Schmitt Pál, szerinte ez húsz érmet jelent, benne hét-nyolc olimpiai bajnoki címet. Csak emlékeztetőül: Sydneyben 8 arany-, 6 ezüst- és 3 bronzérem jutott Magyarországnak (17 érem), ami azt jelenti, hogy most a tisztes szereplés többet jelent, mint a négy esztendővel ezelőtti produkció. A 17 érem egyébként Sydneyben az éremtáblázat 13. helyéhez volt elég, a nem hivatalos pontversenyben Magyarország 15. lett. A MOB elnöke szót ejtett az általa vezetett testület és a sportminisztérium viszonyáról is, megfogalmazása szerint a sportolók „nagyjából” megkapták a szükséges támogatást a felkészüléshez.
Aján Tamás kiemelten beszélt
a doppingról, leszögezve, hogy Athénba nem juthat el Magyarországot képviselve az a versenyző, aki tiltott szerekkel él. Sydneybe se jutott el, bizonyság rá, hogy a négy évvel ezelőtti játékokon magyar sportoló 45 esetben vett részt kontrollon (13 sportág, 43 sportoló – két versenyzőt kétszer is megvizsgáltak), s egyetlen pozitív mintával sem szolgált.
A MOB főtitkára a bizottsági meghallgatást felhasználta arra is, hogy az Országgyűlést, az ország vezetését felszólítsa, tegyék a helyére a magyar sportot, kezeljék sikerágazatként, s ennek feleljenek meg a költségvetési előirányzatok is. A megfogalmazás egyben magyarázat lehet arra is, miért használta Schmitt Pál a „nagyjából” kitételt.




Kvótások

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.