Jönnek a brazilok

L E L Á T Ó

Jönnek a brazilok, ez igazán csodálatos. Mondogatják is sokan, hogy vendégjátékuk az évtized szenzációja, ami önmagában igaz, ám alapvetően roppant szomorú. Annyit jelent, hogy tíz esztendeje semmi olyasmi nem történt mifelénk a futballban, ami igazán emlékezetes, maradandó. Ráadásul – maradva az évtizedes távlatoknál – nincs sok esély arra, hogy a következő tíz évünk másként telik majd el.
Mindenki hozsannázik, mindenki előre dörzsölgeti a tenyerét, a nyilatkozatok pedig árulkodóak. A sportlap például megkérdezte a címeres mezről lemondott Halmai Gábort, nem bánja-e, hogy búcsút intett a válogatottnak. Halmai nem bánja, de azt vallja, hogy „biztosan hatalmas élmény ilyen sztárok ellen futballozni, testközelből látni őket, tapasztalni, mennyivel gyorsabbak, technikásabbak, gólveszélyesebbek”.
A tényekkel nincs gond, a brazilok tényleg mindenben jobbak, mint nálunk tíz sztárocska együttvéve, azt azonban elképzelni sem tudom, hogy egy igazi futballistának élmény lehet a trükk, a látványosság, az erő – ha ő a szenvedő alanya. Ilyesmit jobb helyeken a néző mond, a drukker az, aki azért ül fel a lelátóra, hogy szemtanúja legyen a csodának. A futballista – ha igazi – inkább arra törekszik, hogy megmutassa, ér annyit, mint a világszerte ajnározott ellenfél, azért örül a nála jobbnak, mert bebizonyíthatja, hogy annyival azért nem gyengébb, mint hiszik róla.
A nyilatkozat mindenesetre újabb adalék a honi futballisták szemléletéhez, ami – nézői.
Jönnek a brazilok, de persze nem ingyen. Hivatalosan senki sem erősítette meg, ám nem is cáfolta, így igaz lehet: körülbelül egymillió dollárba kerül nekünk az április végi futballünnep. Szép summa, de senki sem aggódik az illetékesek közül, biztosak benne, hogy összejön a pénz, többek között a jegybevételből is. Mert gondolható, hogy a megszokottnál jóval többet kérnek majd a belépőkért, a legjobb helyekért több mint tízezer forintot kell majd fizetniük a drukkereknek. Ezzel együtt biztosan telt ház lesz majd; ha megnyithatják a Puskás-stadion biztonsági okokból lezárt lelátóit, akkor lesznek vagy hatvanezren. Ide kívánkozik, hogy az NB I szerdai fordulójában a hat meccsre alig több mint tízezren voltak kíváncsiak – összesen.
Volt idő, amikor nem mi fizettünk a braziloknak (és másoknak), ők fizettek nekünk. Ott volt például a Honvéd itthonról hivatalosan tiltott dél-amerikai túrája 1956 őszén, de még később, a hatvanas-hetvenes években is megszokott volt, hogy a válogatottat telente vendégül látták a tengerentúlon. Nyilván nem mi fizettünk azért, hogy mehessünk, a túrák minimum nullszaldósak voltak, erre pontos adatok híján is leteszem a nagyesküt. Azóta? Csak táborozni járnak a fiúk külföldre, legalábbis, ha telik rá a klubkasszából.
Jönnek a brazilok, ez tényleg pompás. Biztosan remek házigazdák leszünk, ám arra ne számítsunk, hogy a vendég visszahív majd bennünket, ahogy az megszokott a hétköznapokban.
A futballban, kérem, nem az etikett számít – a tudás.