– A nyolcadik futam után még megnyugtató előnnyel állt a holland De Geus előtt, a végén azonban már abszolút kétesélyes volt, hogy melyikük szerzi meg a vb-n kiosztandó utolsó, huszadik kvótát. Mi történt a verseny hajrájában? – kérdeztük Detre Diánát.
– Szombaton az utolsó két futamot új pályára tették a rendezők, de ezzel még nem is lett volna gond. Viszont rettenetesen izgultam a nagy tét miatt. Az első futamot teljesen elgörcsöltem, és a másodikban is katasztrofálisan rajtoltam. S ehhez még hozzájött egy akkora esés, hogy gyakorlatilag előre szaltóval estem bele a vízbe. Elég erős szél fújt, én pedig elrepültem egy hullámon, és rosszul érkeztem. Mindkét lábamat csúnyán megütöttem, még most is nehezemre esik a járás, abban a helyzetben azonban nem siránkozhattam. Gyorsan fel kellett állnom, hiszen az olimpiai részvételért küzdöttem. És az összetettben már csak minimális előnyöm maradt a holland lány előtt. Szerencsére még ez a hiba is belefért, mert a riválisom mögöttem volt, és nem is tudott megelőzni. A rossz rajtom után ugyanis kifordultam a zavarosból, és utána már tiszta szélben haladhattam. Tudtam, hogy gyorsabb vagyok a vetélytársamnál, és ez be is igazolódott. Ám közben az edzőm teljesen kikészült, azzal fogadott, hogy majdnem szívrohamot kapott. A francia Christophe Boutet-vel készülök, akivel a pekingi olimpia után kezdtük el komolyabban a közös munkát. Végig nagyon bízott a kvótaszerzésemben, nem gondolta, hogy a végén ilyen izgalmasan alakulnak a dolgok. De bevallom, én sem hittem volna.
– Mennyi idő telt el a két futam között, hogy az elrontott első után ráhangolódjon a másodikra?
– Nagyjából húsz percünk volt, hogy kipihenjük magunkat. Ezalatt az edzőm azt mondta, hogy ha nem verem meg a holland lányt, akkor a verseny után egyből indulhatok is haza Magyarországra… Én viszont úgy terveztem, hogy egy hétig még itt maradnék, így már csak ezért is kénytelen voltam megelőzni. A két futam között amúgy odajött hozzám az a kanadai lány is, aki az edzőpartnerem, és ő is próbált erőt verni belém. Mondta, hogy ha meglesz a kvótám, akkor a tavaszi, cadizi világbajnokságon már csak azért kell izgulnom, hogy ő is kijusson Londonba.
– A mezőnyt riogató cápa most nem bukkant fel?
– Tudtommal nem, ám most egyébként is csak a holland lányra figyeltem.
– Este nagy ünneplést csapott a magyar tábor?
– Csak szolidat, de azért egy pezsgőt felbontottunk, és még fogyasztottunk ezt-azt. A vb tulajdonképpen Perth egyik elővárosában, Fremantle-ben zajlik, és a parttól nincs messze a főtér. Az ausztrálok itt felépítettek egy kis falut, ahol igazi fesztiváli hangulat uralkodik, és bőven vannak éttermek. Beültünk az egyikbe, jómagam eléggé csapzottan, így mindenki kitalálhatta, hogy éppen versenyről jövök. S amikor kiderült, hogy olimpiai kvótát szereztem, rengetegen gratuláltak. Hajnali egykor aztán vége lett a partinak, eljött a záróra, de nem is bántam. A fájós lábammal most egy ideig úgysem fogok táncolni.
– Egy hétig viszont pihenhet.
– Ez most nagyon jól jön, és természetesen megyek szurkolni a többi magyar versenyzőnek. A fiúknál szörfben Gádorfalvi Áronnak, a Laser hajóosztályban pedig Berecz Zsombornak is jó esélye van arra, hogy megszerezze az olimpiai kvótát.
– Pekingben a huszonkettedik helyen végzett, Londonra mit irányoz elő?
– Szeretnék bekerülni a legjobb tízbe. Azt hiszem, mondhatom, hogy Peking óta sokat fejlődtem. Korábban inkább csak kisebb szélben tudtam ügyeskedni, most viszont talán a nagy szélben már jobb vagyok. Erősödtem, és az ötvenhét-ötvennyolc kilós testsúlyom a legideálisabb a szörfözéshez, ez a kis szélhez és a nagyhoz is jó. A tíz centivel magasabb, tíz kilóval nehezebb lányoknak csak a nagy szél kedvez. Most vagyok huszonnyolc éves, ez is jó életkor, mi több nálunk igazából harminc fölött érnek be a versenyzők. Az olasz Alessandra Sensini negyvenegy éves, a hatodik olimpiájára készül, négyen érmet szerzett, és azt mondja, hogy még most is folyamatosan tanulja a szörfözést. Pedig ő épp akkor kezdte a versenyzést, amikor én születtem. Rengeteget számít, hogy ki mennyi időt töltött már a vízen.
– S nyilván a Balatonon nem lehet felkészülni a világversenyekre…
– Bizony nem, és sajnos nekünk nincs tengerünk. A vb előtt egy hónapot Franciaországban készültem, Brestben. Ez is kellett ahhoz, hogy megszerezzem a kvótát. Szponzorom, ha édesapámat nem sorolom ide, nincs, de a Magyar Szörf Szövetségnek, a Magyar Olimpiai Bizottságnak és klubomnak, a Balatonfüredi Yacht Clubnak nagy köszönettel tartozom, hogy támogatnak.
– Az miként fordulhatott elő, hogy az 1980-as moszkvai olimpián repülő hollandiban – ikertestvérével, Detre Zsolttal – bronzérmes Detre Szabolcs lánya előbb ritmikus gimnasztikázott és kosárlabdázott, és csak tizenhat évesen ismerkedett meg a szörffel?
– Apám azt mondta, hogy ha bármi affinitást érzek a vízi sportok iránt, akkor örülni fog és támogat, de semmiképp sem akar erővel beültetni egy hajóba. Tizenhat évesen magam döntöttem úgy, hogy elmegyek Balatonfüredre egy vitorlástáborba. Szörföt addig szinte nem is láttam, ám ott azonnal beleszerettem. Sok sportágat kipróbáltam, még a sífutást és a lovaglást is, a szörfözés azonban egyedi életérzés. Semmilyen más sport nem adta vissza azt az érzést, amit az okoz, ha a legvadabb erőket szelídíthetem meg a vízen. Ez valami egészen elképesztő dolog.
(Fotók: Utassy Loránd)
