Bernek Péter a világranglista harmadik helyére úszott

Ha az úszók debreceni országos bajnokságán azt nézzük, hogy ki lépett a világranglistán legelőkelőbb helyre, akkor az első két nap után, „félidőben” egyértelműen Bernek Péter viszi el a pálmát.

2012. 03. 30. 21:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Biztos vagyok benne, hogy még javítunk a mostani időeredményünkön. A nap során mindegyikünk úszott más számban is, és nem volt sok pihenőnk. Reménykedünk, hogy mind a két váltóval, a 4×200-as gyorsváltó mellett a 4×100-as vegyessel is kijutunk az olimpiára.

– Hogy néz ki a versenyprogramja az ob második felére?

– Még jön a 100 hát és az említett 4×100-as vegyes váltó. De az még egyáltalán nem biztos, hogy ebben benne leszek. Több variáció is van a felállásunkra, és nem mindegy, hogyan alakul a 100 hát döntője. Ha a váltóban én megyek háton, akkor Cseh Laci pillangón, ha ő háton, akkor Biczó Bence pillangón. A gyorsúszónk Takács Krisztián vagy Kozma Dominik lesz, így egyelőre csak az biztos, hogy a mellúszás Gyurta Danié.

Az országos bajnokság második napjának győztesei:

Férfiak:

50 m gyors: Takács Krisztián (Dunaferr, 22,31)

400 m gyors: Kis Gergő (Rája 94, 3:50,93)

200 m hát: Bernek Péter (Kőbánya SC, 1:57,10)

100 m mell: Gyurta Dániel (Jövő SC Veolia, 1:01,22)

100 m pillangó: Cseh László (Kőbánya SC, 52,57)

4×200 m gyors: magyar válogatott (Kis Gergő, Bernek Péter, Verrasztó Dávid, Cseh László, 7:26,85); a klubok között: Dunaferr (Szabó Attila, Füzesy Dávid, Balog Gábor, Takács Krisztián, 7:40,74)

Nők:

100 m gyors: Verrasztó Evelyn (Jövő SC Veolia, 55,66)

800 m gyors: Risztov Éva (Debreceni Sportcentrum, 8:31,09)

100 m hát: Jakabos Zsuzsanna (ANK Pécs, 1:03,15)

200 m mell: Jakabos Zsuzsanna (2:33,27) – a verseny győztese a dél-afrikai Ronwyn Roper 2:29,04-gyel

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.