Pofonok hölgyei, avagy reményteli utánpótlás

Magyar induló nélkül zajlottak az ötkarikás programban most debütált női ökölvívók küzdelmei Londonban.

Női ökölvívás, ráadásul utánpótlásszinten? Túlzás lenne azt állítani, hogy az egyszeri magyar sportrajongó ezzel a témával kel és fekszik. Ám ha átgondoljuk a dolgot, mégis érdemes rá néhány sort szentelni, hiszen a legfrissebb olimpiai szakágról van szó, amely a londoni ötkarikás játékokon debütált három súlycsoport erejéig. Pontosabban a 1904-es St. Louis-i játékokon már hölgyek is osztottak pofonokat, de csak a hivatalos programon kívül. A női boksz modern és önálló létjogosultságát a nemzetközi szövetség (AIBA) 1994-ben ismerte el, az első nemzeti bajnokságot 1995-ben Kanada rendezte, mi, magyarok 1996-os debütálásunkkal az úttörők közé tartoztunk.

Ott voltunk az első világbajnokságon (2001, Scranton) is, ahol Pruzsinszky Ivett aranya mellett Narozsnik Mária és Kovács Mária ezüstjének örülhettünk. Utóbbi versenyző az eltelt bő egy évtized alatt a sportág legendájává nemesedett két vb- és három Eb-diadalával. Ám ő és többi honfitársunk sem vette sikerrel az akadályt az idei, Kínában rendezett olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, így a londoni küzdelmek a mieink nélkül zajlottak.

Ahhoz képest, hogy a kezdetek óta minden világversenyen született legalább egy magyar medál, ez nagyobb pofonnal ért fel, mint amekkorát a ringben osztogatnak. Kovács László szövetségi kapitány így értékelte a fiaskót: „A magyar női ökölvívás már az első vb-n is győztest és döntősöket mutatott fel, azóta viszont rengeteget fejlődött a szakág, főképp az olimpiai súlycsoportokban, ahol egy-két hölgy a legjobbak közül áttérhetne a férfiakhoz, ott sem vallana szégyent Egyértelmű, hogy valamit másképp kell csinálnunk, ha lépést akarunk tartani a világgal.” Szomorú, de tényszerű mondatok, rossz tapasztalni, hogy valamiben ott voltunk az élen, majd épp akkor csúszunk le onnan, amikor a legkevésbé kellene.

A múlt héten befejeződött női junior és ifjúsági Európa-bajnokság azonban mintha a váratlanul elsötétedett alagút végén pislákoló fényt testesítené meg. A Balti-tenger partján fekvő, tizenötezres észak-lengyelországi városkában, Wladislawowóban öt ifjú magyar hölgy szerzett érmet, a junior Hegedűs Diána (70 kg) és az ifjúsági Kalderás Erika (54) ezüstöt, a szintén ifjúsági Váry Lili (48), Nagy Kornélia Kitti (57) és Szatmári Petra (81) pedig bronzot. Hegedűs ráadásul azért nem tudta valóra váltani aranyesélyét, mert lázas megbetegedése miatt az orvosok eltiltották a döntős szerepléstől.

Csötönyi Sándor, a hazai szövetség (MÖSZ) elnöke, az európai szervezet (EUBC) alelnöke sportvezetői minőségben ott volt a helyszínen, így autentikus véleményt formálhatott a látottakról: „Egészen fantasztikus az a teljesítmény, amit ez a két csapat produkált az Európa-bajnokságon. A lányok minden várakozást felülmúltak, ugyanis három dobogós helyben reménykedtünk. Ez az öt érem és két döntős pozíció önmagáért beszél, a következő időszak fő feladata, hogy ezt a tehetséges csapatot egyben tartsuk.”

A kötelező jellegű örömszavakat követő utolsó mondat a legfontosabb, nem ártana elkerülni a korábban vétett hibát, amikor az ellenfelekkel szemben nehezen kivívott versenyelőnyünket hagytuk elenyészni. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a küzdősportok női szakágaiban valamivel kevesebb energiabefektetéssel is komoly eredményeket lehet elérni.

A női ökölvívás ötkarikás műsorba kerülésével már nem lesajnált „bohóckodás”, végleg kilépett a gyerekcipőből, csak rajtunk, a szakembereinken és versenyzőinken múlik, hogy a felnőtt lábbelit szintén képesek legyünk felvenni. A magyar amatőr boksz már a harmadik olimpia óta nem szerzett érmet, ezt a szomorú tendenciát most már egy hölgy is megállíthatná 2016-ban Rio de Janeiróban. Akár olyan, aki most Wladislawowóban is jól szerepelt.