Élet olimpián innen és túl

A nagyvilág négy esztendőnként tizenhat napon át a nyári olimpia bűvöletében lebeg. Ám (sport)élet az olimpia előtt és után is van.

S nincs az a rekord, amit ne lehetne megdönteni. Ki gondolta volna akár csak tíz évvel ezelőtt, hogy hamarosan színre lép egy olyan úszó, aki három játékon több mint kétszer annyi aranyérmet szerez, mint korábban bárki más, illetve egy sprinter, aki 9,60 másodperc alá faragja a 100 méteres síkfutás világcsúcsát, s egymás követő két olimpián százon, kétszázon és a váltóban is diadalmaskodik? Michael Phelps és Usain Bolt nem csak a sport, az emberiség egyetemes történelmének is kivételes alakja.

Lance Armstrong is annak tűnt, egészen 2012-ig. Ám a nemzetközi szövetség (UCI) idén októberben fogadta el az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynökségének (USADA) megállapításait, így a kerékpárosok legendáját örökös eltiltással sújtotta, és megfosztotta az 1998 augusztusa óta elért összes eredményétől, többek között a Tour de France-on szerzett hét bajnoki címétől (1999–2005). Ehhez képest szinte mínuszos hír, hogy az idei Tourt (a londoni olimpia időfutamával együtt) Bradley Wiggins nyerte, első britként, nem véletlenül lett hazájában a BBC szavazása alapján az év sportolója.

A spanyolok pedig labdarúgóikat bálványozták, érthetően. Hisz a 2010-es vb után 2012-ben az Európa-bajnokságot is megnyerték. Az Eb-re a kontinens keleti felén, Lengyelországban és Ukrajnában került sor, az előkészületek vontatottsága és a bizonyos nyugati „civilizációs” félelmek ellenére megfelelő körülmények között. A legjobb négyig Portugália, Német-, Spanyol- és Olaszország hatolt el, itt az itáliaiak megálljt parancsoltak a favoritnak számító, s addig kiválóan is játszó Nationalelfnek, a Pireneusi félsziget derbijét pedig csak büntetőkkel nyerték meg az esélyesebb spanyolok. Akik aztán a fináléban minden őket érintő előzetes kritikát zárójelbe téve 4-0-ra lemosták a kijevi Olimpiai Stadion gyepéről az olaszokat, sorozatban a harmadik világverseny aranyérmét bezsebelve.

A Bajnokok Ligája 2011-12-es szezonja ellenben nem a várt módon végződött. Az elődöntőben a két spanyol sztárgárda, a Barcelona és a Real Madrid is alulmaradt a Chelsea, illetve a Bayern München ellenében. Mivel a finálét az Allianz Arenában rendezték, a bajorok lehettek volna az elsők, akik saját otthonukban nyernek BL-t, ám a londoni kékek Didier Drogba hajrábeli egyenlítésével (1-1), majd magabiztos büntetőzésével más irányt szabtak a sporttörténelemnek.

Labdaszínt és -méretet váltva a 2012-es teniszszezon annyiban hozott érdekességet, hogy a férfiaknál négy különböző klasszis nyerte a Grand Slam-tornákat: az Australian Opent Novak Djokovics, a Roland Garrost Rafael Nadal, a wimbledoni viadalt Roger Federer, a US Opent pedig Andy Murray. E négy klasszis uralta az idényt még úgy is, hogy Nadal a nyártól térdsérülés miatt nem játszott. A nőknél Melbourne-ben Viktorija Azarenka, Párizsban Marija Sarapova diadalmaskodott, az angol és az amerikai bajnokságot pedig Serena Williams söpörte be. A színes bőrű tengerentúli klasszis ráadásként Londonban olimpiai aranyat is nyert. A férfiaknál a hazaiak nagy örömére Murray futott be elsőnek.

A Forma–1-es autós gyorsasági vb-sorozatot zsinórban harmadszor nyerte Sebastian Vettel, ráadásul az izgalmak egészen a záró brazíliai futamig tartottak (a július végi Magyar Nagydíjon Lewis Hamilton bizonyult a legjobbnak). A 25 éves német pilóta lett minden idők legfiatalabb háromszoros világbajnoka, tette szinte elhomályosította hétszeres vb-győztes honfitársa, Michael Schumacher pályafutásának befejezését. Akitől az örök dicsőség persze így is elvehetetlen.