Szombaton kora este olykor olyan képet mutatott a Belgrád Aréna, mintha nem is sporteseményt rendeznének benne, hanem Emir Kusturica egyik filmjét forgatnák. A népzenétől a megalkuvás nélküli küzdelmen át a zsigeri indulatig ugyanis a balkán folklór minden elemét felvonultatta a szerb–montenegrói testvérharc.
A legdöbbenetesebb pillanat akkor érkezett el, amikor az 1990-es évtized emblematikus jugoszláv férfi kézilabdázója (nevét fedje jótékony homály) erősen kapatos állapotban feltűnt a pálya szélén, majd a második félidő kellős közepén, kissé szögletes mozdulatokkal leült a szerb kispadra. Szasa Boskovics szövetségi kapitány éppen ekkor fordult hátra, azt fürkészve, kit cserélhetne be, úgyhogy megakadt a szeme a hajdani klasszison, majd rövid mérlegelés után odalépett hozzá, és adott neki egy puszit.
A montenegróiak egymásnak pedig több tucatnyit, mert végül kicsikarták a 27-26-os győzelmet. Ezzel elérték a londoni olimpiai döntő visszavágóját, és a bronzmeccsre a karjainkba lökték a szerbeket. A hangulatból fogalmat alkothattunk arra nézve, mi vár a mieinkre vasárnap, és lőn. A melegítés alatt a hangszóróból bömbölt a „Kalasnyikov, Kalasnyikov” refrénű, szemernyit militáns ihletésű nóta, és kevés kétségünk lehetett azt illetően, hogy itt bizony hamarosan lőni fognak.
Persze érdemes volt megfontolni Szucsánszki Zita esélylatolgatását: ,,Nekünk túl kell tenni magunkat azon, hogy kikaptunk a norvégoktól, egyébként is végig az volt az érzésem, mi itt úgysem nyerhetünk. A másik elődöntő vesztese viszont biztosan csalódottabb nálunk, ezt is kihasználva meg kell szereznünk a bronzérmet.” A Győri Audi ETO szerb irányítója, Andrea Lekics szavai rímeltek magyar poszttársáéra: „Egy góllal néha rosszabb kikapni az elődöntőben, mint tízzel.” Így gondolhatta ezt a hazai publikum is, mert a bronzmeccsre legfeljebb feléig telt meg a 25 ezres aréna, és olyan hangosan zúgott a Ria, Ria, Hungária, mint a délszláv rigmusok.
A mieink harci kedvét tovább növelhette, hogy az Eb All Star-együttesében az elődöntősök közül csupán a magyaroknak nem jutott hely – bár az ETO négy ásza ott volt a Lunde, Kuznyecova, Damnjanovics, Lekics, Löke, K. Bulatovics, Radicsevics hetesben –, ráadásul a 2014-es magyar-horvát Eb-prezentáción ,,Mr. Vesztesiként” mutatták be az MKSZ elnökét, Vetési Ivánt.
Az első félidő viszont azt ígérte, lesznek itt még győzteseink is. Bár a vendéglátók 9-6-ra megugrottak, tompának tűntek. 10-10-nél egyenlített, 12-11-re fordított, félidőben 21-19-re vezetett együttesünk. Tomori, Rédei-Soós és Vincze üzemszerűen termelte a gólokat, miközben magyar oldalon három, átellenben egyetlen védést jegyezhettünk fel 30 perc alatt.
A sportoló egyik legfőbb erénye, a szerencse átmenetileg cserbenhagyta Görbiczéket, de így is szinte végig őrizték egy-, két-, olykor háromgólos előnyüket. Szekeres, aki ezen az Eb-n csak vízummal lépett át a másik térfélre, betörésből két gólt vágott, a vetélytárs kapusainak tevékenysége a hajráig amúgy is arra korlátozódott, hogy kidobják középkezdéshez a labdát. Nálunk is már-már a csodavárás jegyében zajlott a Kiss Éva, Her oda-vissza csere, a tetőfokára hágott az őrület, amikor a ,,plávik” 33-33-mal kicsikarták a hosszabbítás lehetőségét.
Karl Erik Böhn dermedten állta végig az újabb szünetet, másodedzője, Siti Beáta igyekezett erőt, lelket önteni a társulatba. Tökéletes sikerrel tette. Az első extra öt perc után még a szerbek álltak nyerésre 37-36-tal, ám a másodikban 5-1-re taroltak a magyarok!
Ördögi végjáték volt ez a belgrádi pokolban, és 41-38-as diadallal meghozta az 1998 és 2004 utáni harmadik magyar Eb-bronzot, a 2005-ös, szentpétervári vb óta az első érmünket.
Játékosaink az önfeledt ünneplés közepette a szövetségi kapitányt is feldobálták, és hogy miért, arról így beszélt az egyetlen beállósként hatvanhárom percet pályán töltött Szamoránsky Piroska: „Le a kalappal KEB előtt, amiért így felépítette a felkészülést, és képes volt ezt kihozni a csapatból. Mindent fel kellett tennünk erre a meccsre, mert ezzel visszatértünk a világ élvonalába, mostantól mindenki újra számolhat velünk.”
A méltán a mérkőzés legjobbjának választott Tomori Zsuzsanna emberfogásos őrizete után a sikerben oroszlánrészt vállalt Rédei-Soós Viktória villámnyilatkozata már történelmi távlatból elhangzott értékelésnek is megtenné, mert így szólt: „Mentálisan erősebbek voltunk. Nagyszerű egy hónapot töltöttünk együtt, rengeteg értéket kaptunk egymástól, tudtuk, hogy ez az időszak nem zárulhat le érem nélkül.” Szekeres Klára sem érte be az ilyenkor nem ritka közhelyekkel: „A hosszabbítás előtt remegett a lábam, de csak a fáradtságtól, mert lélekben nyugodt voltam, mint ahogyan a többiek is. Boldog karácsonyom lesz.”
Ennél már csak az újévünk legyen boldogabb, a jövő évi, ugyancsak szerbiai vb-vel.
