Úgy hullanak az olimpiai aranyak, mint még soha

Az olimpiai aranyakat nem csak szemmel rögzíti az ember, a tudósító hangja összeforr a képi emlékekkel. Egerszegié Török Lászlóéval, Kolonicsé Vitrayéval. Úgy alakult, hogy most újraélhetjük őket. Úgy, ahogy még soha.

– Jól látom, hogy a Londontól Londonig nem az első olimpiai albuma, hanem tulajdonképpen egy sorozat második kötete?
– Igen, az Aranyak élőben zárómondata is az volt: és a történet folytatódik.

– Mi sarkallta arra, hogy belekezdjen két, ilyen hatalmas kutatómunkát igénylő kötet megírásába?
– Egyszer beültem az autóba, bekapcsoltam a rádiót, és éppen egy olimpiai közvetítés ment. Ahogy emelkedett a riporter hangja, úgy rázott engem is a hideg, elképesztő volt újra meghallgatni, hogyan nyer sportolónk újabb aranyérmet Magyarországnak.

– Ki volt a sportoló, és ki közvetített?
– Egerszegi Krisztina aranyat érő úszása volt Török László tudósításában. Számomra a rádióközvetítések között ez az egyik etalon. Így kell közvetíteni egy magyar sikert. Tulajdonképpen emiatt a pár perc miatt vágtam bele az egészbe. Az első kötethez én készítettem az interjúkat, és Varga Sándor barátom öntötte formába, valamint a saját kiegészítéseivel gazdagította az anyagokat. Sajnos a Londontól Londonig megírásánál már nem számíthattam a szakértelmére.

– Az első kötetét az 1936-os játékokkal indítja. Mi az oka, hogy a korábbi kilenc olimpia magyar sikerei nem kerültek be egyik könyvbe sem?
– Az, hogy mindkettőnek az alapja az a hatalmas hanganyag-gyűjtemény, amely nemrég az MTVA archívumába került. A berlini olimpia előtti időkből viszont egyetlen hangszalag sem maradt fenn. A \'36-os játékokról is egyedül Csík Ferenc diadalának közvetítését sikerült megőrizni, míg az 1948-as londoni olimpiáról talán csak Papp Laci és Gerevich Aladár aranyát élhetjük át újra.

– Szóval az egész album alapját a hanganyagok jelentik. Így már érthető, miért választotta könyvének ezt az igen egyedi felépítést.
– Nem elég, ha valaki elolvassa nyomtatott formában az eredeti közvetítést, szükség volt az egyes játékok rövid bemutatására, és természetesen nem maradhatott ki az aktuális aranyérmessel és a tudósítóval készített interjú sem. A kötet végén persze ott van a CD-melléklet is, melyen 29 magyar aranyérem közvetítését rögzítettük. Aki meghallgatja ezeket, érteni fogja, miért nem volt kérdés, hogy a riportereknek is meg kell szólalniuk a kötetben.

– Jó pár olimpiai bajnok sikere kimaradt a könyvből. Milyen szempont alapján választotta ki a sok-sok aranyérmes közül az interjúalanyokat?
– Sanyival mondtuk mindig, hogy libabőr alapján válogatunk. Ez most is így volt. A két albumba azok kerültek bele, akiknek aranyérmes döntőjéről sikerült varázslatos közvetítést találnom. Persze rengeteg bajnok hiányzik az oldalakról, sajnos nem mindenki fért be.

– Roppant időt igényelhetett ennyi interjú megszervezése, rögzítése, és a háttéranyagok elkészítése. Hány hónapot dolgozott?
– Március végén estem neki a gyűjtésnek, de szeptemberben kezdődött az igazi hajtás. November közepére készültem el, de volt, hogy napi 20 órát dolgoztam, és csak pár órára dőltem le pihenni.

– Terveznek könyvbemutatót?
– Nem tudok, és nem is szeretek szerepelni, úgyhogy nem lesz bemutató.

– A Londontól Londonig előszavában Szepesi György azt írja: az, hogy Sors Tamás idei győzelme zárja a sort a könyvben, egyben az ön ars poeticája is. Egyetért?
– Mindenképpen. Tudja, a köztelevízióban kollégáimmal egy olyan műsort készítünk, amely fogyatékossággal élőkről szól. Ez nagyon közel hozza őket a mindennapjaimhoz. És azt kell mondanom, hogy olyan életigenlést látok tőlük, mint senki mástól. Magyarországon 1 millió ember életét határozza meg valamilyen fogyatékosság, de ha hozzávesszük a családjaikat, akkor összesen 3 millióan érintettek. Ha másért nem, Sors Tamásnak már csak ezért is helyet kellett kapnia a könyvben. Egyébként pedig nagyszerű emberről van szó, aki olyan eredménnyel nyert aranyat Londonban, amit az épek közül is kevesen tudnának megközelíteni.

– Habár ön rengeteget foglalkozott az olimpiákkal, olimpikonokkal a kutatás során, azért biztosra veszem, hogy érték komoly meglepetések az interjúk készítésekor.
– Tudja, a beszélgetések előtt leginkább attól féltem, mit felelnek majd a bajnokok arra a kérdésre: mitől lesz valaki olimpiai bajnok? Gondoltam, a legtöbben ugyanazt a választ adják majd, de legnagyobb csodálkozásomra 40 ember 40-félét felelt. Volt, aki az ezoterikát, a genetikát hozta fel, volt, aki a szerencsét emlegette, de akadt, aki edzőjét emelte ki, vagy éppen az aznapi formát tartotta fontosnak. Berki Krisztián például azt felelte nekem, hogy az alvástól. Számára rendkívül fontos az alvás mennyisége, persze nem csak ettől vált a legjobbá. Engem az is meglepett, hogy vannak olimpiai egységeink, melyek a mai napig ugyanolyan szoros kapcsolatban vannak, mint amikor egy ritmusra kellett húzniuk a lapátot. A 88-as szöuli férfi kajak négyes olyan szeretetteljes viszonyt ápol még ma is, ami ritkaság. Ugyanilyen szoros a kötelék a Pulai-Novák páros között is. A sydney-i győzők minden nap felhívják egymást, még nyaralni is együtt járnak.

– Mondja, melyik olimpiai arany áll a legközelebb a szívéhez?
– Mindegyik. Ez olyan, mintha egy sokgyermekes anyától azt kérdezné, melyik csemetéjét szereti legjobban. Engem azok a győzelmek ragadtak meg leginkább, melyek őrült küzdelem közepette születtek meg, és alig akadt valaki, aki megjósolta volna őket. Amikor például Knézy Jenő elkezdte emelni a hangját 180 méternél Kovács Ági sydney-i úszásakor, Ági pedig végül benyúlással, centikkel előzte meg Kristy Kowalt. Hasonló érzés keríti hatalmába az embert, amikor Czene Attila atlantai úszását hallgatja Vitray Tamás közvetítésében. Vitray folyamatosan azt kérdezgeti: Attila, meddig bírod még, meddig bírod? Végig bírta. Ahogy Kolonics Gyuri is, Horváth Csabával az oldalán 1996-ban. Vitray szíve akkor is kiugrott, a miénkkel együtt. Addig nem lehetett tudni, ki nyert, amíg ki nem írták a táblára. Dermesztő, egyben felemelő érzés volt.

– Az előbb azt mondta, sokan kimaradtak a két kötetből. Elképzelhető, hogy ők is helyet kapnak majd egy esetleges folytatásban?
– Képtelenség, hogy Martinek János tusái vagy éppen Kovács Antal diadala ne szerepeljenek egy ilyen könyvben, szóval remélem, hogy lesz folytatás.

– Tehát lezárja a sorozatot egy befejező albummal.
– Remélem, erre nem lesz szükség, mert az azt jelentené, hogy Rióban nem nyerünk egyetlen aranyat sem. Márpedig jelen állás szerint olyan ütemben termelik a magyarok az olimpiai aranyérmeket, hogy nem győzöm kötetbe gyűjteni a szerzőiket. De ez így van jól.