Tizenöt éve képtelen erre a magyar válogatott

Puskásék még 9-0-ra is győztek Románia ellen, Király Gábor viszont 15 éve gratulálhatott utoljára válogatottbeli csapattársnak gól után. Mostanában kicsit másról szólnak már a magyar–románok. Visszatekintés.

A '72-es (következő) meccs legnagyobb különlegessége az volt, hogy román oldalról az a Szatmári Lajos talált a kapunkba a Népstadionban, aki se előtte, se utána nem volt eredményes válogatottjában, gyerekkori álma mégis megvalósult: Szepesi György által kommentált budapesti meccsen gólt lőtt. Nézőtéri dobálózásra aztán az 1981-es Eb-selejtezőn is sor került, Bukarestben a Fradi fruttiárusa is beleesett a „szórásba”. Ebben az évben győztünk utoljára, Budapesten 1-0-ra, Fazekas góljával.

1998–99-re (megint Eb-selejtezők) már igazán „felkészültek” voltak a drukkerek mindkét oldalon, a kifütyült himnusz mellé rengeteg megrongált (sajnos erdélyi magyar) autó is dukált, no meg a Népstadionban a „Lesz még bukarest magyar falu” transzparens – így, kisbetűvel. A '98-as budapesti mérkőzés egyébként lezárta a románok elleni veretlenségünk korszakát, Hrutka János 82. percben szerzett szabadrúgásgólja '98-ban ugyanis az utolsó találatunk volt román hálóban (Király Gábor volt az első gratuláló, aki most is ott van a csapatban Egervárinál), az azóta lejátszott öt összecsapás mindegyikét kapott gól nélkül nyerte Románia.

Hrutka János fájóan régi gólja 1998-ból:

Azóta valóban csak a szurkolókról szól számunkra ez a párharc. Jó lenne, ha nem a kolozsvári magyar konzulátus megtámadása, Jenei Imre romániai magyar edző magyar rendszámú Volvójának megrongálása vagy Miriuta László román származású, magyar válogatott focista édesanyjának halálos fenyegetése maradna majd csak a történelemkönyvek lapjain az utókor számára, hanem mondjuk egy siker Románia ellen, 32 év után először.