– Amikor tavaly februárban Ausztráliában a Supersport világbajnokság szezonnyitóján rászaladt egy olajfoltra és ebből állkapocscsonttörés lett, aligha gondolta, ugye, hogy 2013-ben még ez lesz a kisebbik rossz?
– A teszteken az első háromban voltam, majd jött az első edzés, ott is a második kör. Megyek be a kanyarba, a mai napig ez az utolsó kép, mert a következő már az, hogy a kórházi ágyon fekszem és világítanak a lámpák. Komoly agyrázkódást kaptam, de mindez semmiség volt ahhoz képest, ami júniusban Portugáliában történt velem. Hiába készültem keményen erre a szezonra úgy, hogy a téli teszteken ötezer kilométert mentem, év végén még karácsonykor és szilveszterkor is motoron ültem, hiába voltam rendben fizikálisan és mentálisan is, az égiek nem akarták, hogy bármi is összejöjjön. Nekem ezt hozta 2013, a tizenhármas szám
– Portugáliában egészen pontosan mi történt?
– Felrobbant alattam a motor, a generátorból anyaghiba miatt kitört egy darab, és a bal lábamba vágódott. Tizenhatezres fordulatnál ez olyan, mintha közvetlen közelről belém lőttek volna egy nagy kaliberű pisztolyból. A sípcsontom szilánkosan tört, és körülötte szétroncsolódott az izom. Nem akartam, hogy kint műtsenek meg, ám combig begipszelve aznap nem engedtek fel a repülőgépre. Másfél napba telt, amíg megkaptam az engedélyt, jöhettem végre, és itthon megoperáltak. Majd még háromszor. Először is kialakult egy szindróma, és fel kellett nyitni a lábamat, nehogy elhaljon a keringés. Közben olyan fájdalmaim voltak, hogy az elmondhatatlan. Hiába kaptam a morfiumot, az se használt. Szóval, felnyitották a lábamat, hogy legyen helye tágulnia a duzzanatnak, és utána már csitultak a fájdalmaim. Ez volt tehát a második műtét az után, hogy előzőleg anatómiailag helyre rakták a csontot, beletettek tíz csavart és egy lemezt. Később aztán, amikor össze akarták húzni a sebet, kiderült, hogy az egyik izomcsoport elhalt. Amelyik azért felelős, hogy a lábfejünket felfelé tudjuk mozgatni. Egy részét eltávolították, de a sebet még mindig nem tudták összehúzni, csak nyolcvan százalékban, utána napról napra damillal kellett tovább húzni. Már azt hittem, hogy minden rendben van, elkezdtem a gyógytornát, egy hétre rá azonban belázasodtam. Gyulladás keletkezett a szervezetemben, amit az a bizonyos izomrész okozott, így végül teljes egészében el kellett távolítani.
– Most, január közepén hogy érzi magát?
– Köszönöm, már jobban. Már minden a jó irányba megy. Igaz, a bal lábfejemet egyelőre nem tudom teljes mértékben mozgatni felfelé. Ha a teljes mozgás száz százalék, akkor most nagyjából tizenöt-húsz százalékon vagyok. Most február elején újabb műtét vár rám, amikor eltávolítják a lemezt és a csavarokat a lábamból. A többi izomrész átveheti az elvesztett izomrész szerepét, de ehhez sokat kell még mozgatni, tornázni. Mindenesetre mondhatom, hogy az elmúlt időszakban a maximális gyógyulás útján járok. A napi teendőimet teljes mértékben végzem, aktív vagyok. Fogalmazhatok úgy, hogy két Talmácsi Gábor létezik. Az egyik az élsportoló, a másik pedig az, aki felkarol fiatal versenyzőket, jelesül a 19 éves Bódis Ricsit és a 13 esztendős Somosi Alexandert, szervezi a motoroséletet, irányítja a menedzserirodáját, kiszolgálja a támogatóit, jótékonysági rendezvényeken vesz részt, emellett tanul a TF-en. Az elmúlt időben tapasztaltam, hogy a versenyzés nagyon veszélyes, úgynevezett gladiátor élet. Ennél még komplexebb a háttér megszervezése, és mivel most még sérült vagyok, nagyon nagy figyelmet fordítok a háttérmunkára, a versenyzőim menedzselésére.
Talmácsi Gábor két fiatal versenyzője, Somosi Alexander (balra) és Bódis Richárd társaságában, mögöttük Vargha Balázs, Bódis szerelője, aki végig segítette őt az EJC-n
– Kitaposott út híján annak idején mennyit érzett a nehézségekből, hogy sokszor az utolsó pillanatban jött össze a büdzsé, vagy abból, hogy az is felmerült, el kell adniuk a lakásukat?
– Ott voltam a családi kupaktanácsokon, de gyerekként egész más megélni az efféle helyzetet. Engem csupán az érdekelt, hogy motorozhassak. Igazából most látom, a szüleim mennyi mindent feláldoztak, mert hittek abban, hogy egyszer nagy versenyző leszek. Jómagam is hittem, és édesapámnak mindig azt mondtam, hogy a többiek nem gyorsabbak nálam, legfeljebb erősebb, felszereltebb a motorjuk. De majd, ha olyan motorom lesz, mint nekik, én leszek a leggyorsabb. Így mentünk versenyről versenyre, aztán egyszer eljött az idő, nekem is tényleg jó motorom lett, és megmutathattam a világnak, mit tudok. Nyomás alatt is képes voltam gyorsan menni, s amikor 1997-ben a hazai Eb-futamon, a Hungaroringen hetven versenyző közül negyedik lettem, elhittem, hogy ez a nemzetközi szereplésem kezdete.
– A gyorsasági vb-n 2001-ben indult először, és akár már 2005-ben világbajnok lehetett volna. A teszteléseken rendre jobb volt a finn Mika Kalliónál, de a Red Bull KTM a versenyekre valahogy mindig az ő motorját állította be úgy, hogy azzal nyerni lehessen. Ezt hogy viselte?
– Az volt a gondok forrása, hogy nem lett deklarálva, én csak a második számú versenyző vagyok. Ha kimondják, nyilván én is másképpen kezelem a helyzetet, dacára annak, hogy akkoriban még eléggé forrófejű voltam.
– Emlékezetes volt a világbajnokság vége felé a Katari Nagydíj, amelyen a befutónál megelőzte Kalliót. Utóbb sokan mondták, hogy neki éppen ez az öt pont hiányzott ahhoz, hogy megnyerje a vb-t, holott ha később Törökországban nem esik ki, simán övé a vb-trófea.
– Nos igen, Katarban is rossz volt a csapaton belül a kommunikáció, mert nem negyedórával a rajt előtt kellett volna megbeszélést tartani, amikor már mindenki a verseny lázában égett. A csapatban voltak olaszok, osztrákok és németek, sok minden összekavarodott. A futam után persze a KTM-nél én lettem a fekete bárány, de aki benne van a motorsportban, tudja, miről volt szó. Történt ami történt, 2005 mégis az egyik legszebb év a karrieremben. Három futamon intettek le elsőként, a vb-n harmadik lettem, a csapat pedig megnyerte a konstruktőri vb-t.
– Ha nincs a katari affér, maradhatott volna KTM-nél?
– Már év közben aláírtam velük a következő évi, 250 kcm-es szerződést, de hiába kértük, öt futamon keresztül nem adták vissza. De azt sem mondták, hogy meggondolták magukat. Így jött el az a bizonyos katari futam A „felszabadító levelet” csak a szezon legvégén kaptam meg, így a következő évben, maradva a 125 kcm-ben, csak egy második vonalbeli Hondára ülhettem fel. Ám ezzel is hetedik lettem, és 2007-ben éppen azért kerülhettem az Aspar csapathoz, mert látták, hogy gyengébb motorral is jól mentem.
– Miként lehet, hogy a spanyol csapatnál a spanyol vezetés nem a spanyol Hector Faubelt „tolta”, aki előző évben bronzérmes volt?
– Ezt Aspar Martineztől kellene megkérdezni. Ő maga is versenyzett, talán ezért jelentette ki, hogy nála nincs csapatsorrend, bárki nyerhet, és tartotta is a szavát. S ha a spanyolok nem akarták volna, hogy világbajnok legyek, akkor nem az utolsó, valenciai futamon csavarják el a motoromat, hanem előtte. Megadták a lehetőséget nekem, de persze lehet, hogy a történelemben ez csak egyszer fordulhatott elő.
– November 4-én minden évben beugrik, hogy 2007-ben aznap lett világbajnok?
– Ezt nem felejthetem el, a szurkolók is előre írják. Ez egy spirituális dátum, és ahogy telik az idő, úgy tartom egyre értékesebbnek, amit elértem. Már maga az, hogy bekerülhettem a vb mezőnyébe, nagy dolog, mintha a labdarúgó-válogatottunk kijutna a világbajnokságra, és nekem még nyerni is sikerült.
– A 2008-as bronzérem után 2009-ben mégis kurtán-furcsán elvált az Aspartól, szezon közben, amikor már a 250-ben versenyzett. Akkoriban szó volt egy második motorról, amit nem kapott meg, a médiajogok körüli zűrzavarról, de kristálytisztán nem derült ki, hogy miért szakítottak.
– Erre ma is nehéz röviden válaszolni. Mindennek az alapja az, hogy a szerződéseket be kell tartani. Mi kizárólag az Aspar csapattal álltunk szerződésben, velük tárgyaltunk, ám ebbe a rendszerbe valahogy, ma sem tudom hogyan, bekeveredett egy új társaság, a Balatonring. Ezt követően a közös munkák az Asparral már nem működött úgy, mint korábban. Hangsúlyozom, nem arról volt szó, hogy köztem és Martinez úr között ellentét lett volna. Rajtunk kívülálló dolgok bezavartak, amit egyikünk sem tudott kezelni. Ezért meg kellett hoznunk azt a súlyos döntést, hogy így nem megy tovább. Innentől kezdve más irányba mentünk, és ekkor kaptam a lehetőséget, hogy a MotoGP-ben a királykategóriában versenyezhessek.
– Itt tizenkét futamon indult, a legjobb eredménye egy tizenkettedik hely volt. Jó döntés volt, hogy beleugrott a legfelső osztályba?
– Rossz döntés volt, korai. A tudásom meg lett volna hozzá, de a háttér nem volt adott. Egyébként is, szezon közben csapatot és kategóriát váltani olyan, mintha az ember hirtelen kapna egy lórúgást. Viszont legalább elmondhatom, hogy versenyeztem a királykategóriában, amire lehet, hogy különben soha nem lett volna lehetőségem.
– A következő évben egy osztállyal lentebb, a Moto2-ben jól szerepelt, a végén hatodik lett úgy, hogy közben a fő szponzora, a Mol elhagyta.
– A cég 2006 óta rengeteget segített, közösen lettünk világbajnokok. 2010-ben valóban volt lehetősége újratárgyalni a szerződésünket a szezon folyamán. Rendre pontszerző voltam, és nem jellemző, hogy ilyenkor a versenyző mögül szezon közben kiszáll a támogató. A mai napig rejtély számomra, hogy valójában miért döntött így.
– Eltelt néhány hónap, és a nagyközönség megint nem értette, hogy mi történik, amikor a pályafutását egyengető menedzserével, Stefano Favaróval különváltak az útjaik. Miért?
– A sok nehézség hozta magával azt, hogy akkor összevesztünk. A 2011-es szezonra aláírtam a Jack and Jones by Antonio Banderas csapathoz, úgy gondoltam, hogy szeretném a saját utamat járni, ahogy belülről érzem, csak arra fókuszálva. Elkezdődött a munkánk, teszteltem a motort, és minden jó irányban ment, de hirtelen a csapat a szezon kezdete előtt bedobta a törölközőt. Amikor világbajnok lettem, minden szép volt, ám utána állandóan jött valami külső ok, ami nem igazán engedte, hogy továbbra is szép legyen. Egy év teljesen kimaradt, ekkor kezdtem felépíteni a „másik Talmácsit”, akiről az elején beszéltem. Egy kis időre belekóstoltam az autóversenyezésbe, majd jött a lehetőség a Suberbike sorozatból. A cseh Prorace csapattal teszteltem, majd mentem fél szezont, és nagy reményekkel készültem a 2013-as évre Erről a sorozatról alapvetően azt kell tudni, hogy itt a sportmotorok tunning verziói szerepelnek.
– Szíve szerint idén hol folytatná?
– Bár tetszik a Superbike is, ha újra versenyezhetek, akkor csakis a gyorsaságimotoros-vb jöhet szóba, a Moto2. Mégiscsak a MotoGP az én családom, ott nőttem fel, ha kicsit el is kalandoztam.
(Az interjú eredeti változata Magyar Nemzet Sport7fő mellékletében 2013. november 4-én jelent meg.)
