Erős Jóska, aki a kőfejtőből lett olimpiai bajnok

Csermák 1948-ig azt sem tudta, mi fán terem a kalapácsvetés, négy év múlva világcsúccsal nyert Helsinkiben.

A diszkoszvetéssel és a gerelyhajítással ellentétben a kalapácsvetés nem szerepelt az ókori görögök testkultúrájában, de születése ugyancsak az időszámításunk előtti időkre nyúlik vissza. A keltáktól eredeztethetjük, akiktől aztán az angolok átvették, a történetírók feljegyzései szerint II. Eduárd (1284–1327) és VIII. Henrik (1491–1547) is művelte, 1866-ban pedig felkerült az Oxford–Cambridge egyetemi sportvetélkedő műsorára is. A szer a mai formáját a századforduló előtt kapta, a fanyél, majd a fogantyús fémnyél elhagyása után az acélsodrony bevezetésével. A kalapácsvetés 1900-tól szerepel az olimpiák műsorán, és ugyan 1897-ben Magyarországon is megrendezték az első versenyt, az első országos bajnokságot csak 1937-ben írták ki nálunk. A dobókat azonban még 1945 után sem nagyon engedték a pályára, mondván, tönkreteszik a füvet

Igazán értékelhetjük, hogy az amúgy sem fanyűvő termetű Németh Imre ilyen háttérrel lett a világ legjobbja. Azzal a technikai újítással, hogy a forgás közben leszúrta a sarkát és a talpát, 1948 júliusában a tatai edzőtáborban 59,02 méteres világcsúcsot ért el – két centit javított a német Erwin Blask 1938-as, addigi legjobb eredményén –, majd három hét múlva 56,07-tel megnyerte a londoni olimpiát. S egyúttal a második világháború után ő szerezte az első ötkarikás aranyérmünket. Egy év múlva 59,57-re, 1950-ben 59,88-ra srófolta a rekordot, és az 1952-es, helsinki játékokra is ő érkezett világcsúcstartóként. A finn fővárosban már 35 évesen, 57,74-gyel bronzérmes lett. A magyar tábornak azonban nem volt oka búslakodásra, hiszen az arany a mindössze húszesztendős Csermák József nyakába került, aki áttörte a hatvanméteres álomhatárt, és 60,34 méteres világcsúccsal nyert!

Már a selejtezőben is ő dobta a legnagyobbat, 57,20-as olimpiai csúcsot. A döntőben 58,45-tel kezdett, 57,28-cal folytatta, ezután jött a 60,34, majd a nyilvánvaló nagy örömködés közepette egyszer a földbe verte a kalapácsot (49,68), kétszer pedig kilépett. Megjegyzendő, hogy a második legjobb eredményével nem nyert volna, mert a német Karl Storch a negyedik sorozatban 58,86-ig hajította a kalapácsot; így kellett az a nagy dobás, amivel megdöbbentette az egész világot.

A Tapolcához közeli nemesgulácsi kőfejtőből indult Csermák a londoni olimpiáig nem is tudta, hogy mi fán terem a kalapácsvetés. A már tizenöt évesen dolgozó, családfenntartó, félárva kamasz ekkoriban még abban versenyzett a társaival, hogy a kővel megpakolt csillét melyikük tudja messzebb ellökni. S ebben kitűnhetett, mert a bánya őt is benevezte a Munkára, Harcra Kész mozgalomba, amellyel a szocialista propagandának a tömegsport meghonosítása is a célja volt.

Csermákra a tapolcai vasutas pályán, toborzás közben figyelt fel a hajdani gerelyhajító, a körorvosként praktizáló Papp Pál. Németh Imre egykori klubtársa meglátta az őstehetséget a diszkoszvetésben, súlylökésben és gerelyhajításban egyaránt ügyes, jó kötésű gyerekben, akinek azonban a kalapácsvetés tetszett meg a legjobban. Papp segítséget kért Némethtől, jelezve, hogy van egy nagyon tehetséges tanítványa, és az olimpiai bajnok terjedelmes levélben írta meg a tanácsait. Csermák rövidesen a neki akkoriban bűvös határnak számító harminc méter fölé került. Már nem kellett visszamennie a kőfejtőbe, Papp állást is intézett neki, előbb a Népbolt-központ raktárában, majd a vasútnál helyezkedett el. Elképesztő ütemben fejlődve 1950-ben előbb a negyven, majd a negyvenöt métert is túlszárnyalta, megnyerte az ifjúsági országos bajnokságot. Az atlétikai szövetség 1951-ben behívta a tatai edzőtáborba, s hamar híre ment, hogy „erős” Jóska időközben már az ötvenöt méteren is túljutott, 55,85-ös ifi országos csúcsot dobott. S aztán a helsinki dobogó tetejéig vezető úton még ehhez is hozzátett négy és fél métert.

„Már délelőtt, a selejtezőben éreztem, hogy jól megy, és délután beleszólhatok az elsőség kérdésébe. Első dobásomnál csak ki akartam próbálni, milyen gyorsan forogjak, és nagyon meglepett, hogy 58,45-öt értem el. A másodiknál egy kis hiba csúszott a forgásba, ezért sikerült gyengébben. A harmadiknál már kijavítottam ezt a hibát, és olyan erőt adtam a kidobáshoz, hogy a kalapács meghúzta a karomat. Amikor láttam, hogy világcsúcsot értem el, már tudtam, miért fájdult meg!” – mosolygott az újdonsült olimpiai bajnok. (Érdekesség, hogy az ötkarikás játékokon még hat aranyunkhoz társult világcsúcs: 1952-ben 4×100-as női gyorsúszóváltónk, 1964-ben a sportlövő Hammerl László a kisöbű puska fekvő számában, 1972-ben a súlyemelő Földi Imre légsúlyban, 1976-ban Németh Miklós – Németh Imre fia – gerelyhajításban, 1988-ban Darnyi Tamás 200 és 400 méteres vegyes úszásban döntött világrekordot.)

A Csermákra szabott Papp-féle stílus lényege az volt, hogy a nem túl magas, 180 centis, de széles vállú és roppant erős combokkal rendelkező versenyző alacsonyan forgott, és csak a dobás pillanatában állt fel, kipattanó rugóként löketet adva a golyóbisnak. Leegyszerűsítve úgy is fogalmazhatunk, hogy Csermák és Németh ugyanazt a technikát alkalmazta, de Csermáknak jobb volt a fizikuma. Világcsúcstartónak azonban sokáig nem vallhatta magát, mert a norvég Sverre Strandli két hónappal az olimpia után Oslóban 61,25 méterre javította a rekordját. Az 1954-es berni Európa-bajnokságon 59,72-vel bronzérmet szerzett – itt Németh hatodik lett 56,86-tal –, az 1956-os ötkarikás játékokon pedig 60,70-nel az ötödik helyen zárt.

Melbourne-ben az itthoni események miatt azonban neki sem a versenyek körül forogtak a gondolatai, és ebben hatványozottan közrejátszhatott, hogy még az elutazás előtt a halálhírét keltették. A Szabad Európa Rádió és az Amerika Hangja is közölte, hogy Csermák József olimpiai bajnok a Parlament előtti harcokban életét vesztette, azonosították a nemzeti színű zászlóval letakart holttestét. A sportoló eközben a tatai edzőtáborban rekedt, amelynek megszakadt az összeköttetése a külvilággal, és nem tudta értesíteni a feleségét, hogy él

A melbourne-i dobogón az amerikai Harald Connolly (63,19), valamint két szovjet versenyző, Mihail Krivonoszov (63,03) és Anatolij Szamocvetov (62,56) állt; 25, 27 és 23 évesek, vagyis Csermák korosztályának képviselői. Ám a világcsúcsot ekkor már 68,54-gyel tartotta Connolly, aki az olimpia előtt Krivonoszov 67,32-es rekordját döntötte meg; bizony, a világ elszaladt előlünk. Csermák nehezen talált motivációt, s bár az 1960-as római olimpián is ott volt, 59,72-vel csak tizenkilencedikként zárt a selejtezőben, így nem jutott be a döntőbe. Legjobb eredményét mindenesetre ebben az évben érte el, huszonnyolc évesen 64,23-at dobott. 1962-ig versenyzett, s ahogy annak idején Németh Imre is segítette őt, ő maga is továbbadta a tudását. Nem kis szerepe volt abban, hogy a római és a tokiói ezüstje után Mexikóvárosban 73,36 méterrel Zsivótzky Gyula nyerte meg az olimpiát. S persze abban is, hogy egy hónappal korábban tanítványa a MAFC pályáján 73,76 méterre javította a világcsúcsot, két centit hozzátéve az 1965-ös keltezésű rekordjához.

Csermákról meg kell még említeni, hogy amikor 1953. augusztus 20-án átadták a Népstadiont, és a megnyitón sportolók ezrei vonultak fel, ő vonhatta fel a magyar zászlót. S a melbourne-i olimpia megnyitóünnepségén ő vitte a nemzeti lobogót. Abban a korban bőséggel akadtak sporthőseink, hiszen Helsinkiben tizenhat olimpiai aranyat, tíz ezüstöt és tizenhat bronzot nyertünk, de az elsők között is első tudott lenni.