– Imponáló a Salzburg teljesítménye: a bajnokságban 27 meccsen 93 gólt szerzett, 9 fordulóval a zárás előtt már csak egy pont kell a biztos aranyéremhez. Az Európa-ligában 9 mérkőzésen 21 találat, 8 győzelem és egy döntetlen a mérleg, ez utóbbi a Basel elleni 0-0. Mi a titok?
– Először is az egész klub koncepciója, az állandó célkitűzések, az az ösztönző környezet, amely minden pillanatban körbevesz minket. A játékunk pedig a folyamatos letámadáson, labdavesztések utáni azonnali visszatámadáson alapszik. Nem feltétlenül labdatartásra törekszünk, hanem arra, hogy minél előbb felérjünk az ellenfél kapuja elé. Célfutball, amit játszunk, a szezon második felére még magasabb szintre tudtuk emelni, és ennek köszönhető, hogy az ellenfeleinknek kevés igazi lehetőségük adódik.
– Mi lehet a végállomás?
– Az Európa-ligában nem volt kitűzött elvárás, csak idő közben mértük fel, hol helyezkedünk el ebben a mezőnyben. Úgy hiszem, elég jó esélyeink lehetnek a hátralévő meccseken is, de persze az első és legfontosabb akadály a Basel elleni visszavágó.
– Mennyit segít az egyre nagyobb önbizalom? A tudat, hogy lassan úgy tűnik, képtelen a csapat veszíteni?
– Az egyik legmeghatározóbb része a sportnak, a focinak, magamon is ezt fedezem fel. Nemcsak a játékosok képességei fontosak, hanem az önbizalmuk is, mert ez határozza meg, milyen teljesítményt tudnak kihozni magukból téthelyzetben.
– Ez akár a stabil válogatottsághoz is hozzásegítheti?
– A kapitány azok közül válogat, akik folyamatosan játszanak, márpedig ebbe a körbe én is beletartozom. De nem az vagyok, aki fél év játék alapján az újságokon keresztül a válogatottba fogja magát követelni. Mindent csak sorban szeretnék csinálni, és vannak még kapusok, akik előrébb tartanak nálam tapasztalatban, tudásban, nem lenne helyén való, hogy türelmetlenkedjek. De nagy álmom, célom a válogatottság, az is szempont volt a nyári klubváltásomnál, hogy ott is előtérbe kerülhessek.
