– Tizenhét évesen került az MTK-ból a Liverpoolba, majd sorozatos kölcsönadásokat követően nyáron a Red Bull Salzburg kivásárolta élő szerződéséből. Mi szólt az átigazolás mellett?
– Főleg az utóbbi másfél év miatt éreztem úgy, hogy váltanom kell, mert elérkeztem abba az időszakba, amikor a fejlődésemet csak úgy tarthatom fenn, ha folyamatosan védhetek. Liverpoolban erre egyelőre nem volt esély, és az angol másodosztály az én stílusomnak nem éppen kedvező, se fizikálisan, se mentálisan nem voltam felkészítve rá. Kevesebb a technikai elem, rengeteg a beívelés, a kavarodás, a lecsorgó labdából szerzett gól. Nekem sokkal inkább fekszik, ha jobban hasznosítható a játékintelligencia.
– Fél év távlatából is jó döntés volt Salzburgba szerződni?
– Nagy szerencsém volt a Salzburggal, hiszen manapság nem egyszerű szinte felnőtt tétmeccs nélkül ilyen komoly csapatba igazolni. Az én stílusommal, a gyengeségeim miatt nem tudtam kitűnni a Hull Citynél, ahová a Liverpool kölcsönadott, ezért gondoltam, hogy esetleg más országban, de első osztályban kellene kipróbálnom magamat. Úgy érzem, az osztrák első osztály a nemzetközi szerepléssel kedvezőbb „csomag”, mint az angol második vonal, egyértelműen megérte váltani. Sokat fejlődtem már csak a nyári önmagamhoz képest is, és nem csupán az állandó játék miatt. Nagyon jó a kapusedzőnk, a szakmai stáb, az egész klub működése rendkívül ambiciózus. A bajnokságban 27 pont előnnyel állunk, régóta tudható, hogy minden bizonnyal aranyérmesek leszünk. Most már úgy érzem, első számú kapusnak mondhatom magam, a sorrend tiszta. De az egész klub felépítése olyan, hogy se idő, se lehetőség nincs lazsálni vagy belenyugodni a helyzetbe, és persze nem is szeretnék elkényelmeskedni.
– Ugródeszka az osztrák bajnokság, vagy hosszabb távra tervez?
– Butaság lenne túlságosan előre nézni a mai labdarúgásban, mert óriási a konkurencia, folyamatosan változik minden, célszerűbb a jelennel foglalkozni. Ettől persze még mindenkinek az a vágya, hogy topligában legyen kezdő játékos.
– Imponáló a Salzburg teljesítménye: a bajnokságban 27 meccsen 93 gólt szerzett, 9 fordulóval a zárás előtt már csak egy pont kell a biztos aranyéremhez. Az Európa-ligában 9 mérkőzésen 21 találat, 8 győzelem és egy döntetlen a mérleg, ez utóbbi a Basel elleni 0-0. Mi a titok?
– Először is az egész klub koncepciója, az állandó célkitűzések, az az ösztönző környezet, amely minden pillanatban körbevesz minket. A játékunk pedig a folyamatos letámadáson, labdavesztések utáni azonnali visszatámadáson alapszik. Nem feltétlenül labdatartásra törekszünk, hanem arra, hogy minél előbb felérjünk az ellenfél kapuja elé. Célfutball, amit játszunk, a szezon második felére még magasabb szintre tudtuk emelni, és ennek köszönhető, hogy az ellenfeleinknek kevés igazi lehetőségük adódik.
– Mi lehet a végállomás?
– Az Európa-ligában nem volt kitűzött elvárás, csak idő közben mértük fel, hol helyezkedünk el ebben a mezőnyben. Úgy hiszem, elég jó esélyeink lehetnek a hátralévő meccseken is, de persze az első és legfontosabb akadály a Basel elleni visszavágó.
– Mennyit segít az egyre nagyobb önbizalom? A tudat, hogy lassan úgy tűnik, képtelen a csapat veszíteni?
– Az egyik legmeghatározóbb része a sportnak, a focinak, magamon is ezt fedezem fel. Nemcsak a játékosok képességei fontosak, hanem az önbizalmuk is, mert ez határozza meg, milyen teljesítményt tudnak kihozni magukból téthelyzetben.
– Ez akár a stabil válogatottsághoz is hozzásegítheti?
– A kapitány azok közül válogat, akik folyamatosan játszanak, márpedig ebbe a körbe én is beletartozom. De nem az vagyok, aki fél év játék alapján az újságokon keresztül a válogatottba fogja magát követelni. Mindent csak sorban szeretnék csinálni, és vannak még kapusok, akik előrébb tartanak nálam tapasztalatban, tudásban, nem lenne helyén való, hogy türelmetlenkedjek. De nagy álmom, célom a válogatottság, az is szempont volt a nyári klubváltásomnál, hogy ott is előtérbe kerülhessek.
